A farkasölő nyomában . Kulcsot kértek a kommandósok Hidasnémetiben

blikk.hu

Valamit elrontottak annak idején, mert a népesség-nyilvántartóban az szerepel, hogy az én házamban, az én címemen lakik. Így az összes szolgáltatótól és más helyekről is a postaládámba dobják be a leveleit. Próbáltam ezen változtatni, beszéltem a jegyzővel is, de egyelőre nem történt semmi változás – dohogott munkatársunknak Katona Erzsébet. A valóság az, hogy N. György hétvégi házához az épület mögötti földúton lehet felmenni, légvonalban néhány száz méterre állnak egymástól.

– Ránk törtek a kommandósok a lelőtt farkas miatt. Húsvétkor, szombat este az egész családdal éppen vacsorázni készültünk, itt volt a lányom, a vejem és a hétéves kisunokám is, amikor hirtelen elkezdtek dörömbölni az ajtón, hogy itt a rendőrség, azonnal nyissuk ki. Teljesen megdöbbentünk, aztán mutattak egy igazolványt, amit a sötétben nem is láttunk, de megtudtuk, hogy Gyurit akarták itt elkapni. Aztán persze, felvilágosítottam őket, hogy téves a házszám – mesélte a filmbe illő jelenetet a 70 éves asszony, aki nem hiszi, hogy a férfit akkor csak „egyszerűen” kihallgatni akarták volna. Annál ugyanis jóval nagyobb erőkkel érkeztek a portára.

03 vadasz - facebook takarniA vadásznál, N. Györgynél házkutatást tartottak, de egyelőre nem gyanúsította meg a rendőrség

A vicces, hogy a rendőrök megkértek, engedjem ki őket, mivel a kinti kapu be volt zárva. Kiderült, hogy egy létrát támasztottak oda, azon ugráltak be a kommandósok. A házunk előtt öt-hat autó parkolt, még gépfegyver is volt náluk. Utána jó sokáig mérgelődtünk még ezen a rohadt házszámon… Az egyenruhások ezután felmentek a férfi házához is, ahova még másnap is visszamentek egyszer.

Az erdőgazdálkodás mellett méhészettel is foglalkozó férfi a kaptárjait is ottani az házánál tárolja. Úgy tudjuk, György az elmúlt években a közeli erdőséget felvásárolta, illetve rendszeresen vadászott is a környéken. A botrány kirobbanása óta valóságos közellenséggé vált, súlyos, halálos fenyegetések zúdulnak hozzá, a közösségi médiában „farkasölőkén” emlegetik, és sokan kész tényként kezelik, hogy ő végzett az állattal. Ami biztos, a Nemzeti Nyomozó Iroda természetkárosítás miatt indított eljárást, de információnk szerint gyanúsítotti kihallgatás egyelőre nem történt. Mindenesetre úgy tudjuk, N. Györgynél házkutatást tartottak és több, bűncselekményre utaló bizonyítékot is találtak.

03 o farkas Natasa Megszolalo FUSZA szomszéd, Natasa jó embernek ismeri a vadászt / Fotó: Fuszek Gábor

– Két idős ember lakott ott korábban, a haláluk után vásárolta meg a házat és újította fel magának néhány évvel ezelőtt. Rendszeresen, hetente többször is jár ide. Nagyon kedves, segítőkész embernek ismertük meg, nem tudjuk elképzelni róla, hogy megölte volna a farkast. Valamelyik nap még beszélgettem is vele arról, hogy lehet-e majd fát szedni az erdejéből – mesélte az egyik utcabeli, Natasa.

N. György egy közeli vadásztársaságnak is a tagja, amelynek sikerült elérnünk az elnökét, de – mivel őket hivatalosan a rendőrség még meg sem kereste – nem akart nyilatkozni.

03 o M237 farkasA jeladós farkas Svájcból vándorolt Magyarországra, itt érte utol a végzete

– Régóta vadászunk együtt Gyurival, meglepődtem, hogy belekeveredett az ügybe. Nemrég beszéltem vele, de csak arról érdeklődtem, hogyan érzi magát, az ügy részleteiről nem kérdeztem. Maga alatt van szerencsétlen, azt felelte, nagyon megviseli a kirobbant botrány, kellemetlenül érzi magát – mondta névtelenül az egyik vadásztársa.

Egy vallomás terjed az interneten

A közösségi médiában terjed egy bejegyzés, amiben a férfi rendőrségi vallomása szerepel, ám ennek a hitelessége erősen kérdéses. Ebben elismeri, hogy eltávolította az állat jeladóját, amit egyébként egy szánhúzó kutyának hitt. Azonban a szerkezetet véletlenül beleejtette a folyóba, ám azt tagadja, hogy végzett volna a védett állattal. Megkeresésünkre a rendőrség nem kívánta kommentálni az információt.