A debreceni Alternatív Közösségek Egyesülete, amely egy pécsi, egy miskolci és egy szegedi szervezettel együtt indulva több, mint 65 millió forintot kapott

A debreceni Alternatív Közösségek Egyesülete, amely egy pécsi, egy miskolci és egy szegedi szervezettel együtt indulva több, mint 65 millió forintot kapott arra, hogy minél több fiatalt bevonjanak a diszkrimináció elleni harcba, megerősítsék a civil részvételt a helyi közösségekben, aktivista fiatalokat képezzenek.

 

 

 

A German Marshall Fund of the United States Engaging Central Europe programja nemrég pályázati felhívást tett közzé, amelyre május 15-ig lehet jelentkezni.

A pályázat célja olyan, elsősorban jogvédő és antikorrupciós „watchdog” szervezetek és projektjeik támogatása, melyek célja tevékenységük kiterjesztése a nagyobb városi központokon túlra és jelenlétük erősítése a vidéki régiókban.

 

A győztes szervezetek 10-20 ezer eurót, azaz 37,5-75 millió forintot kaphatnak.

 

A civilek és a vidéki média megerősítése régóta a tengerentúli demokrata párti politikusok vesszőparipája Magyarországon. Samantha Power, a USAID vezetője 2023. február 11-én írta ki a Twitterére, hogy csatlakoznak az Amnesty International Magyarország, a Magyar Helsinki Bizottság és a Budapest Pride tevékenységéhez.

Nem meglepő, hogy ezekhez a civil szervezetekhez csatlakoznak, hiszen az évek során az amerikai külügyminisztérium több alkalommal is támogatta őket. Power arról is beszélt Budapesten, hogy

az Egyesült Államok 20 millió dollárral fogja támogatni a demokratikus intézményrendszer jobb működéséért, valamint a jogállamiságért küzdő civil szférát és a független médiát a közép-európai térségben.

A fentiekből jól látható, hogy a jövő évi európai parlamenti és önkormányzati választások előtt folyamatosan érkeznek a pénzek