Veres Pál polgármester azonnal  készített egy alkotást

FESTETT EGYENLÍTŐ CÍMMEL NYÍLT KIÁLLÍTÁS A VÁROSHÁZÁN

A “Festett Egyenlítő Galériája” elnevezéssel Szlovákiából útjára indított nemzetközi projekt célja összekötni a világ különböző részein élő embereket és nemzeteket, több mint negyvenezer kisméretű, általában amatőr alkotók festményeinek segítségével, amelyek apró kézfogásokként körbe érik majd a földet, mint az Egyenlítő.

A békét, a barátságot és a toleranciát előmozdítani hivatott kezdeményezés ötletgazdája a szlovák Andrej Smolák, aki a Galeria Andrej Smolák Snina – Bratislava tulajdonosa és igazgatója. Aktuálisabb üzenete és vágya nem is lehetne egy ilyen megmozdulásnak, mint a béke és a barátság népek, országok és emberek között. Talán ezért is karolták fel kis idő alatt számos országban, mára már több kontinensen. Magyarországon először Miskolcra érkezett, ahol Veres Pál polgármester azonnal a kezdeményezés mellé állt, oly annyira, hogy maga is készített egy alkotást, amely motívumául a Kisherceget választotta a rókával és a rózsájával. Ennek a képnek az üzenetét lefordítani sem kell.

Az alkotók, akiknek művei a Polgármesteri Hivatal aulájában kiállított tárlaton megtekinthetők:  
–    Veres Pál Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere
–    Bartha György önkormányzati képviselő
–    Bazin Levente, a Köznevelési, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sport Bizottság elnöke, önkormányzati képviselő
–    Borkuti László közművelődési és turisztikai tanácsnok, önkormányzati képviselő 
–    Cseléné Figula Edina önkormányzati képviselő
–    Dr. Hajdú Ildikó muzeológus, a Herman Ottó Múzeum igazgatóhelyettese
–    Dr. Hajdú László, jogász-közgazdász, az Expert-Fac¬tor Zrt. vezérigazgatója
–    Hangóné Birtha Melinda református lelkész
–    Hankó Vanda rendezvényszervező, a Helynekem Kft. ügyvezetője nevében édesapja, Hankó Péter adja át az alkotást.
–    Dr. Ignácz Dávid Miskolc város jegyzője
–    Kaulics-Nagy Zsófia koncertmester, a Miskolci Szimfonikus Zenekar tagja 
–    Kéri Zoltán, a Miskolc Holding Zrt. ingatlangazdálkodási igazgatója
–    Seres Ildikó, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze
–    Dr. Simon Gábor önkormányzati képviselő
–    Temesvári Éva Rita, a Miskolci Csodamalom Bábszínház igazgatója, bábszínésze
–    Vihula Mihajlo gitárművész, zeneszerző és pedagógus
–    Badány Lajos alpolgármester
–    Deák-Bárdos Mihály olimpikon, Európa-bajnok és ötszörös VB ezüstérmes birkózó, önkormányzati képviselő
–    Fejér Zsolt György, a Miskolci Bartók Béla Zene-és Táncművészeti Szakgimnázium igazgatója és tanára
–    Prof. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora, egyetemi tanár
–    Prof. Dr. Kaptay György, az MTA Miskolci Területi Bizottságának elnöke, egyetemi tanár, vezető kutató
–    Madarász Péter, a Herman Ottó Gimnázium igazgatója és tanára 
–    Majorné Bencze Tünde, a Miskolci Kulturális Központ ügyvezetője
–    Szunyogh László, Miskolc város főépítésze
–    Varga Gábor, a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár igazgatója