Veres Pál köszönetet mondott Csöbör Katalinnak és örömét fejezte ki

Átadták az első, földbe süllyesztett hulladéktárolókat Miskolcon

Az Avas városrész öt területén is létrehoztak ilyen speciális, süllyesztett szigeteket. Ráadásul szelektíven is gyűjthetjük ezekbe a hulladékot.

Az Avas öt helyszínén alakítottak ki földbe süllyesztett hulladéktárolókat az elmúlt időszakban. A Klapka György utcán, a Középszer utcán, a Szilvás utcán, a Nyíri Dániel utcán, illetve a Felsőrúzsin körúton található létesítményeket csütörtökön adták át hivatalosan a város közösségének.

Az avatóünnepségen először Veres Pál, Miskolc polgármestere szólt, aki örömét fejezte ki, hogy a zöld, környezetbarát fejlesztéssel kapcsolatban egy politikától teljesen független összefogás valósult ki meg a városban.

– Ez a fejlesztés az Avas városrész érdekében történt, a beruházás valóban huszonegyedik századi, és az egész közösség hasznára lesz. Miskolc önkormányzata egyébként is törekszik arra, hogy a lehetőségeihez mérten csökkentse a működésből fakadó környezeti terhelést, emellett felhívjuk a figyelmet a környezettudatos gondolkodásra. Sokszor halljuk azt, hogy utolsó órában vagyunk, hogy megőrizzük a Földet a következő generációnak. Én bízom benne, hogy ezzel a beruházással talán ehhez is hozzájárulhatunk – hangsúlyozta.

Veres Pál köszönetet mondott Csöbör Katalinnak (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselőjének, a projekt ötletgazdájának is azért, hogy lobbizott a forrásért, amiből ez megvalósulhatott. (via Minap)