Perecsén a szlovákok minden eladó házat megvásárolnak. Hello bazmegye

A szlovák állampolgárok azonban szinte minden eladó házat megvásárolnak, többnyire csak azért, hogy a hétvégét itt töltsék.

Szlovákiában nagyon drága az ingatlan, a magyar árak pedig kedvezőek a fizetésükhöz képest. Tavaly kilenc perecsei ingatlan talált gazdára. A vásárlóknak tetszik, hogy zsákfalu vagyunk, itt nyugalom, csend és béke van. Már csak egyetlen ház eladó, de a tulajdonosa irreális áron kínálja, ezért még nem kelt el. Az egyik miskolci érdeklődő minden héten jön, mert szeretne házat vásárolni. Egy szentendrei és egy budapesti férfi pedig telket vett a télen Perecsén, építkezni szeretnének. Azt mondják, a nagyvárosok már élhetetlenek – sorolta a polgármester.

Egymásra utalva

Mint mondta, Perecsét szeretik a turisták is. Sokan járnak arra kirándulni a nagyobb városokból, így a fővárosból is. Egyszer egy szlovák csoportot kellett elszállásolni a közösségi házban, mert lecsapott rájuk egy óriási zivatar, és nem tudtak továbbmenni. Perecsén egyébként nincs vendégház, se önkormányzati fenntartásában, se magánkézben. Bolt legközelebb 6,5 kilométerre található, Krasznokvajdán, az első város pedig a 30 kilométerre fekvő Encs. Korábban Perecsén is működött bolt, amikor még 47-en laktak a településen. De aztán ahogy fogyott a létszám, gazdaságtalan lett az üzlet működtetése.

boon.hu