Skip to content

A több díjat is bezsebelő Miskolci Likőrgyár Zrt. felszámolás alá került. A körözött Balogh Sándor közelében?

A több díjat is bezsebelő Miskolci Likőrgyár Zrt.  felszámolás alá került. A körözött Balogh Sándor közelében?

Az elmúlt évek kritikus helyzetét jól jellemzi, hogy nagy főzdék is bajba kerültek: a Zsindelyes márka megszűnt, a korábban minőségi termékeivel több díjat is bezsebelő Miskolci Likőrgyár Zrt. pedig felszámolás alá került. Elindult egy folyamat, remélem, hogy nem lesz általános, de

amikor ekkora főzdék is bajba tudnak kerülni, akkor azt gondolom, hogy a kisebbek még nehezebben fogják tudni átvészelni ezt az időszakot

– mondta.

További árnyékot vet a pálinkafőzdék kilátásaira a tervek szerint jövő év januárjában bevezetendő kötelező visszaváltási rendszer (DRS), amely a fém, műanyag és üveg italpalackokra lesz érvényes. Egyelőre ennek pontos működése nem világos, a piacon még mindenki találgat erről – mondta. Az azonban biztosnak látszik, hogy a rendszer bevezetése újabb terheket ró a pálinkaágazatra is, és számításaik szerint nagyobb költsége lesz, mint a jelenlegi termékdíj. Az utóbbi – attól függően, hogy visszaváltható vagy egyutas termékről van szó – egészben vagy részben megszűnik. Az anyagi teher növekedése mellett az adminisztráció is bonyolultabbá válik – tette hozzá Mihályi László. A PNT megpróbál módosításokat elérni a bevezetendő szabályozásban, de ebben azért meglehetősen korlátok közé vannak szorítva.https://www.vg.hu/agrar/2023/04/megszunt-a-zsindelyes-felszamoljak-a-miskolci-likorgyarat-sotet-fellegek-a-palinkapiac-folott?utm_source=hirkereso&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator

 

Korábban írtuk

Miskolci Likőrgyár. A körözött Balogh Sándor közelében?

Miskolci Likőrgyár. A körözött Balogh Sándor közelében?

A társaság a cégiratok alapján nincs Balogh Sándor tulajdonában, a Majoros és társa faipari Kft-n keresztül közvetve egy V. Viktor nevű borsodi vállalkozóé. A cég 2018 elején került V.-hez, a Miskolci Likőrgyárral kapcsolatos cégbírósági ügyeket pedig ekkor az az ügyvéd intézte, akin keresztül Balogh Péter is kapcsolatban állt a G-7-tel. Emellett egy V. Viktornak adott meghatalmazáson tanúként feltűnik a Balogh Sándorral nagyon közeli kapcsolatban álló öt nő egyikének neve is. Balogh rendszeresen osztott meg  korábban  a likőrgyárat érintő posztokat, míg V. Viktor Balogh Sándor érdekeltségeivel tesz hasonlóképpen. V. Viktort megkerestük a kapcsolatukra vonatkozó kérdéseinkkel, de nem kaptunk választ. Érdekesség, hogy a Majoros és társa faipari Kft. 2017-ben egy közel 300 milliós közbeszerzést nyert el a Bp2017-től. A budapesti Úszó Világbajnokság képein gyakran bukkantak fel a Miskolci Likőrgyár Lillafüredi ásványvíz palackjai.

g7.hu



 


Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni – azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



6 Comments

  1. névtelen

    2020.11.26. – 01:29 (Szerkeszt)

    Elég köztudott, hogy valószínű a likőrgyár is Balogh érdekeltsége!

    Válasz
  2. Névtelen

    2020.11.26. – 05:42 (Szerkeszt)

    Bözsi nénje mit mond?

    Válasz
  3. Névtelen

    2020.11.26. – 06:56 (Szerkeszt)

    YES!:)

    Válasz
  4. Névtelen

    2020.11.27. – 14:22 (Szerkeszt)

    A likőrgyár egy nem “hibátlan” vállalkozás. Jó szakemberek sora hagyta ott, mert gagyi és pancsolt italok készítésére kényszerítették őket. Persze a kormányközeli állapot ezeket a dolgokat jól betakarta.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Egy hozzászólás

  1. Névtelen
    2023.04.14. 21:49

    Körözött a Balogh Sanyi??? Na ne röhögtessetek. Ugandában bejelentett lakcíme van!!!! Ha bárki komolyan venné ezt a vicc körözést, ott megtalálná, hisz nem bujkál, ott él, jár-kel. De valószinűleg jobb a népet ámítani, hogy a „gazfickót” körözik, meg ejnye-bejnye, közben meg jobb mindenkinek, hogy nincs meg és nincs itthon, mert még a végén mesélne ezt-azt!!! Kedves oknyomozó újsagírok járjatok utána, érdekes, pikáns lenne ha ti ráakadnátok…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük