CATL. Letiltották az akkumulátorgyárról szóló előadást az egyetemen

A Debreceni Egyetemen nincs helye „aktuálpolitikai kérdések megvitatásának” – a Szabad Európa értesülései szerint ezzel az indoklással tiltották le az intézmény korábbi rektorának szemináriumát, amelynek témája az lett volna, hogy megéri-e Magyarországnak, ha akkumulátor-nagyhatalom lesz.

Fábián István vegyészprofesszor és korábbi rektor a lap szerint április 11-én, azaz jövő kedden foglalkozott volna az akkugyár-kérdéssel, csakhogy a Kun Ferenc, a Természettudományi és Technológiai Kar (TTK) dékánja megtiltotta az esemény megrendezését.

Mély megdöbbenéssel és felháborodással értesültem a letűnt idők keserű hangulatát és gyakorlatát idéző döntésről, amit a dékán az előadásom tartalmának ismerete nélkül hozott meg.”

A korábbi rektor szerint egyáltalán nem politikai tartalmú előadással készült. Azt is leszögezte, hogy a téma komoly társadalmi és politikai viták középpontjában áll, amelyekben minden oldalról előfordul a szakmaiatlanság és a félrevezetés, ezért

a szakterülethez értő értelmiség kiemelt kötelessége, hogy szakmai szempontok alapján értékelje a helyzetet, és tájékoztassa a közvéleményt.

Fábián Mikepécsen többek között arról beszélt, hogy számos tisztázatlan kérdés van még az üzem vízfelhasználásával és áramellátásával kapcsolatban, valamint felhívta a figyelmet arra, hogy ő még nem látott teljesen zárt vegyi üzemet.

Bár a Debreceni Egyetem most arra hivatkozik, hogy nem ad teret aktuálpolitikai témáknak, de ez valamiért nem mertül fel akkor, amikor március 2-án Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter A háború és a szankciók hatása a gazdasági folyamatokra címmel tartott ott előadást a hallgatóknak. (via Hvg)