Nacsa Olivér: Bödőcs egy zseniális tehetség

 

„Szerintem ez nem egy női pálya, nem egy női műfaj a humor. Ha megnézzük, nem voltak sokan [nők] ebben a szakmában.”

– fejtette ki véleményét Nacsa Olivér azután, hogy a KarcFM műsorában Potyondi Edináról kérdezték a humoristát. Az amúgy is meglehetősen, mondhatni, érdekes interjúban Nacsa aztán azt is hozzátette,

„Szerintem az emberek, a nézők kevésbé adnak egy-egy humoros mondatnak, gondolatnak nyomatékot, ha ezt egy nő szájából hallják. Nem tudom, ez miért van így, ez alapvetően egy ilyen férfi szakma.”

Ennél jóval elnézőbb volt a humorista azonban például Bödőcs Tiborral, akiről elmondta, hogy jónak tartja, azonban sajnálja, hogy Bödőcs „szinte egy politikai szócsöve lett a baloldalnak”. Hozzátette, Bödőcsöt egy „zseniális tehetségnek tartja”,

„Ha az ő részükről lenne viszonyulás például ahhoz, ahogy mi egyszer-egyszer politikai témához nyúlunk, akkor ezzel sem lenne baj. Az elfogadás. De elfogadás nincs.”

-mondta Nacsa, aki úgy látta a tavalyi választások után, hogy „egyszer csak elvesztettem a tehetségemet a baloldalon”.

 

18 Responses

  1. Nagy közös áldozást hajt végre a megyei kórházzal, amelyik végrehajtotta a főszerepét x

    1. Mi van a többi humoristával???

      „Itt van a háborúpárti parlamenti képviselők szégyenlistája!
      Gyurcsány Ferenc, DK
      Arató Gergely, DK
      Vadai Ágnes, DK
      Dávid Ferenc, DK
      Varju László, DK
      Gréczy Zsolt, DK
      Gy. Németh Erzsébet, DK
      Hegedüs Andrea, DK
      Kálmán Olga, DK
      Komáromi Zoltán, DK
      Oláh Lajos, DK
      Ráczné Földi Judit, DK
      Sebián-Petrovszki László, DK
      Varga Zoltán, DK
      Bedő Dávid, Momentum
      Fekete-Győr András, Momentum
      Gelencsér Ferenc, Momentum
      Hajnal Miklós, Momentum
      Lőcsei Lajos, Momentum
      Orosz Anna, Momentum
      Sebők Éva, Momentum
      Szabó Szabolcs, Momentum
      Tompos Márton Kristóf, Momentum
      Tóth Endre, Momentum
      Tóth Bertalan, MSZP
      Gurmai Zita, MSZP
      Harangozó Tamás, MSZP
      Hiller István, MSZP
      Hiszékeny Dezső, MSZP
      Komjáthi Imre, MSZP
      Kunhalmi Ágnes, MSZP
      Molnár Zsolt, MSZP
      Szabó Sándor, MSZP
      Vajda Zoltán, MSZP
      Lukács László György, Jobbik
      Brenner Koloman, Jobbik
      Sas Zoltán, Jobbik
      Ander Balázs, Jobbik
      Balassa Péter, Jobbik
      Bencze János, Jobbik
      Dudás Róbert, Jobbik
      Z. Kárpát Dániel, Jobbik
      Jakab Péter
      Apáti István, Mi Hazánk
      Dócs Dávid, Mi Hazánk
      Dúró Dóra, Mi Hazánk
      Novák Előd, Mi Hazánk
      Szabadi István, Mi Hazánk
      Toroczkai László, Mi Hazánk
      Berki Sándor, Párbeszéd
      Mellár Tamás, Párbeszéd
      Szabó Rebeka, Párbeszéd
      Szabó Timea, Párbeszéd
      Tordai Bence, Párbeszéd
      Hadházy Ákos
      Varga Ferenc
      ??Jegyezzük meg ezeket a neveket! És ne felejtsük el nekik soha!”

      1. A háborúpárti KDNP képviselőjét Latorcait nem látom…Lemaradt taknyos? :)::):

        1
        1
        1. Ne vinnyogj Okostelefonkaka, máris indulhatsz Ukrajnába, Rx mindenkinek ad fegyvert, aki meg akar dögleni az usa érdekeiért! 😛

          1. Na mi van Kenelszökevény?Gazdád mégsem akkor utcai harcos mint ahogy mesélte? ::):):)

  2. Márai Sándor: Vannak pillanatok az életben, mikor megértjük, hogy a képtelen, a lehetetlen, a felfoghatatlan igazában a legközönségesebb és a legegyszerűbb. Egyszerre látjuk az élet szerkezetét: a süllyesztőben alakok tűnnek el, akikről azt hittük, jelentősek, a háttérből alakok lépnek elő, kikről nem tudtunk semmi biztosat, s egyszerre látjuk, hogy vártuk őket s ők is vártak, egész sorsukkal, a jelenés pillanatában.

  3. NACSA (MINT PLD. PATAKI A., NAGY F.; ÁKOS, SUTUBBI, SUTUBBI) EGY SZÁNALMAS HATALOMHOZ
    DÖRGÖLŐDZŐ . . .

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű