Két év késsel. Jól halad az építkezés, júliusban átadják a miskolci kerékpárutat

➡️? A megyei LMP-sek hónapok óta a felsőzsolcai kerékpárút építésén próbálnak gúnyolódni. Hiába magyaráztuk el nekik közérthetően júliusban, hogy a kerékpárútnak 2021 végéig kell elkészülnie, valamint az oda kihelyezett és azóta ellopott táblát az előző polgármester tette ki a projekt elindításakor (ami az adófizetőknek egy forintjába se került), de semmilyen átadó ünnepség nem volt.
✅ Viszont július óta átadtunk Felsőzsolcán egy új játszóteret, kondiparkot, és számos beruházást hoztunk a térségbe, legutóbb a Chervon Autó 138 új munkahelyet teremtő fejelsztését jelentettem be. Az LMP a szánalmas márványtáblájának elkészíttetésén kívül ezalatt mit tett Borsodért?❓
Nem érhető el leírás a fényképhez.

Jól halad az építkezés, júliusban átadják a miskolci kerékpárutat

Február második felében elkezdődik a humuszleszedés és az átereszek építése, nyáron pedig birtokba is vehetik a helyiek azt az 1374 méter hosszú kerékpárutat, amelyre a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata által kiírt közbeszerzést a HE-DO csoport önállóan nyert meg.

forrás: minap.hu; Fotó: Mocsári László

A kerékpárút a miskolci József Attila úti áruház melletti körforgalmú jelzőlámpás csomóponttól indul, majd a meglévő nagyátmérőjű acéllemez aluljárón keresztezi az M30 autóutat, egy rövid szakaszon Felsőzsolca bekötőútja mentén halad és a Sajó-folyó gátjára épített szakasszal éri el Felsőzsolca település határát.

— A projektet 2022. év novemberében előkészítő munkálatokkal (fakivágás, bozót és cserjeirtás, gázvezeték védelembe helyezése) megkezdtük, a további munkafolyamatok az időjárás függvényében kezdhetők. Terveink szerint február második felében megkezdődik a humuszleszedés és az átereszek építése. Ezeket követően megkezdjük a töltésépítés és a pályaszerkezet megépítését, majd a befejező munkálatok részeként a padkakészítéssel, a rézsűk humuszterítésével, a KRESZ táblák kihelyezésével és a burkolati jelek festésével lezárjuk a kivitelezési folyamatot – tájékoztatott a részletekről Vidó Zoltán, a HE-DO főépítésvezetője.

— Felsőzsolcáról jelentős a napi ingázó forgalom Miskolcra, az önálló kerékpárút építése a biztonságos közlekedéshez elengedhetetlen a két város között. A közlekedésbiztonságon túl a projekt elnevezése összefoglalja a XXI. század jelentős célkitűzését: „Fenntartható városi közlekedésfejlesztés” — mondta a HE-DO főépítésvezetője. A kerékpárutat 2023 júliusában adják át a forgalomnak.

5 Responses

  1. Büszkeséggel tölti el a szívünket a nagyszerű fejlődés, amit a címképen látunk a képviselő asszony háta mögött a méltán világhírű sínskanzen vonatot. A japánokat már a hepatológián kezelik, olyan sárgák az irigységtől, hogy nekik nincs ilyen. A bicikliút is ilyen világbajnok lesz?

  2. „A kerékpárutat 2023 júliusában adják át a forgalomnak.” – Én akkor már megvárnám vele a következő választási kampányt. Az a pár év ide-oda már mit sem számít, és akkor legalább újra ott feszíthetne az átadón a képviselő asszony, bizonyítva, hogy éjjel-nappal a választókerülete boldogulásáért dolgozik!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű