A Magyarországi Mentődolgozók Szövetségége szerint az OMSZ nem tudja biztosítani a mentést Budapesten.

Nehéz légzés miatt háziorvosa tanácsára hívott mentőt egy koronavírusos budapesti férfi, de azt állítja, az két órával később sem érkezett meg, így ismét felhívta a mentőszolgálatot. A hívást Nyíregyházán vették fel és elmondták, a kocsi még el sem indult a helyszínre, így a férfi végül arra kérte a mentésirányítót, hogy már ne is küldjenek hozzá autót, mert az egyik barátja be tudja vinni a kórházba, ha muszáj – számolt be az RTL Híradó.

Egy másik, szintén a fővárosban történt esetben fél órát várt egy vérző fejű idős ember mentőre. Húsz perc után járókelők érdeklődtek a segítség várható érkezéséről, a hívásra ezúttal Békéscsabáról válaszoltak.

A Magyarországi Mentõdolgozók Szövetsége úgy látja, egyre több a hasonló eset, mert a dolgozók nincsenek jól megfizetve és nincs elég szakember. Lengyel Tibor alelnök szerint az Országos Mentőszolgálat az alapfeladatát, a mentést nem tudja biztosítani a fővárosban. Hozzátette, hogy az OMSZ több 10 éve vezényel fel egységeket az egész országból azért, hogy a budapesti mentést valamilyen szinten megerősítsék.

Az Országos Mentőszolgálat a covidos férfi ügyével kapcsolatban nem tudott tájékoztatást adni, mivel az érintett azt kérte, ne legyen azonosítható, a másik esettel kapcsolatban pedig azt közölték, hogy a sürgősség szakmai meghatározása egyes esetekben eltérhet a helyszínen tartózkodók, az esetet bejelentő laikusok szubjektív véleményétől.