Arról is hiába kérdezték, hogy miért nem reagál az írásbeli megkeresésekre, és azt sem árulta el, hogy mi alapján küldték el ősszel a kölcseys tanárokat.

A Belső-Pesti Tankerületi Központ vezetője, Marosi Beatrix  azután lett ismert, hogy tavaly elbocsátotta a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium öt pedagógusát, akik többször polgári engedetlenségben vettek részt. Az ő tankerületéhez tartozik az Eötvös és a Vörösmarty Gimnázium is, ahonnan szintén kirúgtak egy-egy tanárt polgári engedetlenség miatt.

Telex csütörtökön egy nyilvános, ferencvárosi rendezvényen érte utol személyesen a bel-pesti tankerület vezetőjét, ahol Marosi meghívott vendégként köszöntőt mondott.

A lap újságírója többek között arra lett volna kíváncsi, hogy Marosi Beatrix hozzájárul-e ahhoz, hogy a diplomájához kötődő plágiumgyanút érintő vizsgálatot lefolytathassa a diplomát kiállító Kodolányi János Egyetem. Érdemi válasz azonban nem érkezett a tankerület-vezetőtől, viszont Marosi egy ponton megpróbálta elvenni az újságíró kezéből azt a telefont, amivel őt videózták.

Ahogy arról a hvg.hu korábban beszámolt, Marosi plágium-gyanúba keveredett a Kodolányi Főiskola erkölcs és etika szakján leadott szakdolgozatával, de az intézmény azt állította, hogy hivatalosan csak akkor lehet felülvizsgálni ezt a dolgozatot, ha ahhoz a tankerületvezető is hozzájárul, vagy ha a dolgozatban plagizált szerzők hatósági eljárást indítanak a szerzői jogaik megsértésére hivatkozva.

A Kölcsey, az Eötvös és a Vörösmarty kirúgott tanárai munkaügyi bírósághoz fordultak.