KERÉKPÁR ALKATRÉSZ, FELSZERELÉS, KIEGÉSZÍTŐK

Beállítás, szerviz, hasznos tudnivalók

Amikor a fék felől felhangzik a „Macskazenekar” már rendszerint késő. A visítás, nyikorgás, zizegés és egyéb ronda hangok jelzik, hogy valami nincs rendben a tárcsafékek körül. Hogyan működik, milyen típusok léteznek, milyen hibalehetőségekkel kell számolni, mire figyelj a használat, karbantartás, beállítás során.

1. A fék

A hagyományos felnifékekkel szemben, ahol tulajdonképpen a felni maga egyben a „féktárcsa”is,  a tárcsafékek esetében a kerékagyra rögzített rotor szolgáltatja a fékező felületet. Szinte csak előnyei vannak az ilyen rendszernek! Az egymáshoz tervezett fékpofa és tárcsa mindenképpen jobb fékhatást biztosít, mintha vaktában kísérleteznénk különféle felni és fékbetét kombinációkkal. A 90-es évek közepén emlékszem egy német Bike Magazin tesztre, ahol a precíz labor tesztek sokszor 40-50% eltérést mutattak ugyanazon fékbetét és különböző felni kombinációk esetén. A tárcsafék használatával megszűnik a felni kettős funkciója, miszerint kerék és fékfelület is egyben. Ezzel egyidejűleg a tárcsának egyetlen feladata van, minél tartósabb és hatékonyabb fékező felület legyen. Az edzett acél tárcsa nyilván jobb és tartósabban viseli a koptató igénybevételt, mint egy alumínium felni.

Shimano SLX hidraulikus tárcsafék

Shimano SLX hidraulikus tárcsafék

2. Típusok

Az erőátvitelt tekintve hidraulikus, félhidraulikus és mechanikus fékek között választhatunk. Az utóbbi években a legnépszerűbb a hidraulikus rendszer lett, nem alaptalanul. A mechanikus (bowdenes) fékek teljesítményben, fékhatásban nem érik el a hidraulikus társaikat, de néhány felhasználási területen ennek ellenére népszerűek.

3. Hidraulikus tárcsafék előnyei

Kisebb kézerő, jelentősen nagyobb fékhatás, kiváló adagolhatóság, időjárástól szinte független működés. Ezek a hidraulikus fékrendszer előnyei. A bowdenes tárcsafék esetén az időjárás független működés szintén érvényes, a fékerő azonban már jelentősen alacsonyabb. A bowdenes rendszer előnye a faék egyszerű mechanika. A világjáró, csomagokkal felpakolt túrakerékpárokon emiatt a mai napig népszerű a bowdenes rendszer. Gyakorlatilag minimális hibalehetőségekkel kell számolni és ezek is elháríthatók egy imbuszkulcs és tartalék bowden segítségével. A hidraulikus rendszer hátránya lehet a valamivel nagyobb eszköz igény a karbantartás, szerviz esetén (egy légtelenítés az út szélén nem igazán megoldható) A legtöbb felhasználási kategóriában azonban előnyösebb a hidraulikus tárcsafék használata.

4. Úszó vagy fix nyereg

A mostanában gyártott típusok szinte mindegyike fix nyerges fék, ami azt jelenti, hogy a féktest fixen a villához és a vázhoz van csavarozva. Az úszó nyerges féktípusokkal régi bringákon, a 90-es évek közepén gyártott Dia-Tech, régi Magura Gustav M, vagy Formula MD1 fékek esetén találkozhatunk. Az ilyen fékek egy tengely mentén oldalirányba elmozdulva automatikusan a féktárcsához kalibrálták magukat. (Első hallásra ez jól hangzik, de a működés nem volt mindig hibátlan)

5. Kettő vagy négy munkahenger

A tárcsafék korszak hajnalán az első Deore XT vagy a rá nagyon hasonlító Grimeca, négy munkahengeres fékek voltak. Manapság már a két munkahengeres fékektől is bőségesen elegendő fékhatást várhatunk, de a Freeride és DH kerékpárokon a mai napig négy dugattyús típusok (Shimano Saint, ZEE fékenként 4db kerámia munkahenger) a népszerűek.

Hidraulikus tárcsafék 2 és 4 munkahengerrel

A Shimano két és négy munkahengeres hidraulikus fékjei

6. Olaj, DOT-4, DOT-5

A Shimano, Tektro, Magura fékekben az ásványolaj eredetű fékfolyadék továbbítja a fékkarra ható erőt a munkahengerek irányába. Előnye, hogy egyszerűen kezelhető, nem öregszik, viszonylag környezetbarát. Hátránya, hogy a DOT fékfolyadékoknál hamarabb melegszik, hő hatására tágul és ilyenkor gázbuborékok keletkezhetnek (levegősödik) Az ásványolajjal működő fékek esetén mindenképpen szükség van egy kiegyenlítőtartályra, amit leginkább a fékkarokba építve helyeznek el. A Dot fékfolyadékok előnye, hogy a hőhatást jobban bírják. Hőfejlődés márpedig van, a tárcsaék súrlódásával keletkező hőt a fékbetét hátlaptól függően előbb vagy később, de továbbítja a munkahenger, a munkahenger pedig a fékfolyadék felé. Dot-os fékeket gyárt az ismert gyártók közül az Avid és a Hayes is. A DOT fékfolyadékoknak vannak sajnos hátrányai is. Például hamarabb öregszik, így időnkénti cseréje szükséges. A használt DOT fékfolyadék mérgező és veszélyes hulladéknak minősül. Erősen maró hatású, így szivárgása esetén megmarhatja a fékkar vagy a féknyereg felületét is.

Bikeworkx DOT4 Motorex DOT5.1 és Shimano ásványolaj alapú fékfolyadékok

DOT 4, DOT 5.1 és ásványolaj fékfolyadékok

7. Ne keverd a fékfolyadékokat!

Alapvetően a gyártó által előírt fékfolyadékot használd! Ne keverd a DOT4-t a DOT5-el, és főképp ne kerüljön Dotos fékfolyadék olyan fékrendszerbe, amelynél ásványolaj van előírva. Ilyen esetben a tömítések károsodása lehet a végeredmény.

8. Váz és villa kompatibilitás

Figyelj a rögzítési lehetőségekre, amellyel a kerékpárod váza rendelkezik. A legrégebbi elterjedt szabvány az IS (International standard) fékrögzítés. Ez egymástól 51mm távolságra elhelyezkedő furatokat jelent. Nem sokkal később a PostMount szabvány szerinti féknyereg rögzítés is elterjedt. Mostanra ezekhez jött a FlatMount

Postmount típusú féktest felfogatás

Postmount szabvány szerint féktest felfogatás

9. Adapteres megoldások

Léteznek olyan utólagosan felszerelhető adapterek, amelyek tárcsafék rögzítést biztosítanak olyan vázakon és villákon, amelyeken gyárilag nincsenek féknyereg rögzítési lehetőségek. Egy ilyen, CNC megmunkált adapter akár még komoly darabnak is tűnhet, de akkor is kerülendő és a buherálás kategória. A gyárilag tárcsafékes vázakon, a vázcsövek, a hegesztések a villa papucs egyaránt úgy lett tervezve és méretezve, hogy elbírja azt az aszimmetrikus és megnövekedett terhelést, amely a tárcsafék miatt a vázra hat. Jó tudni, hogy a váz garanciája is megszűnik az ilyen adapterek felszerelésével.

Gagyi adapter, tárcsafék utólagos felszerelésére

Távol keleti gagyi lemez adapter tárcsafék felszerelésére. Az ilyen buherálás kerülendő!

10. Kerékagy és rotor

A leggyakoribb féktárcsa átmérő a mai napig a 160mm. Emellett a 180 és a 203mm is egyre népszerűbb, főleg az XC a 203mm a freeride és DH kerékpárokon. A fékek alapból minden esetben a 160mm féktárcsával kompatibilisek, a 180 és 203mm átmérő esetén mindenképpen adapterre lesz szükség a fék és a rögzítési pont között. Ezekből igen sokféle létezik aszerint, hogy első, hátsó IS, vagy Postmount rögzítésű, valamint szintén figyelni kell rá, hogy a féknyereg maga is lehet IS és Postmount.

11. A helyes forgásirány

A tárcsán általában egy kis nyíl jelzi a megfelelő forgásirányt. Ha mégsem találsz ilyet, a tárcsa spirál formában hajló szárai mutassanak előre.

Megfelelő forgásirány

Forgásirány jelölése. Javasolt betartani!

12. Hat csavaros, vagy Centerlock

Kezdetekben csak a hat csavaros rögzítési rendszer létezett, amit a Shimano által bevezetett Centerlock rendszer tört meg. A Centerlock több előnnyel is rendelkezik. Először is könnyebb kerékagyakat lehet gyártani. A hat csavar egyenkénti oldása és meghúzása helyett egy mozdulattal fel és leszerelhető a féktárcsa. Ez már csak a szervizeknek is előny, pl. egy törött küllő cseréje esetén. A Centerlock rögzítésnél az erőhatás egyenletes és körkörös. A két rögzítési mód között elég látványos a különbség, de ennek ellenére előfordul, hogy figyelmetlenségből a kerékaggyal nem kompatibilis rögzítésű rotort sikerül rendelni. Tehát új megrendelés esetén nézd meg, hogy mi van a bringádon!

Centerlock és hat csavaros (IS) rögzítés

Centerlock és hat csavaros rögzítés

13. Torx csavarok

Nem érdemes imbuszkulccsal próbálkozni, a hat csavaros tárcsák szerelése esetén. A Torx csavarfejben található horony nem a megszokott, hanem csillag alakú. A TORX behajtás előnye, hogy a horonyban a behajtó hegy jóval nagyobb felületen érintkezik a csavarral, szilárdabban kapaszkodik. A TORX kiképzés éppen ezért jelentősen megkönnyíti a behajtást, kíméli a behajtó szerszámot és a bit fejet.

14. A tárcsa és a fékbetét közötti súrlódás

Ellenőrizd, hogy beállítás vagy a tárcsában lévő kisebb ütés okozhatja-e a ciripelő, súrlódó hangot. A hibás beállítás folyamatos zizegő hangot adhat, ellenben ha a tárcsa üt, akkor csak fordulatonként szakaszosan hallható hangok érzékelhetők.

15. A féknyereg rögzítésének ellenőrzése

Ha ritkán is, de előfordul, hogy a féknyerget rögzítő csavarok is meglazulhatnak. Ez lehet a vibráció következménye, de sokkal gyakoribb, hogy eleve nem volt eléggé meghúzva a csavar. A gyárilag előírt nyomaték betartása mindenképp javasolt. A Shimano esetében ez 6-8Nm, a Formula fékeknél 9Nm, a Magura esetén 6-8Nm, a Hayesnél 12Nm is lehet.

Otthoni tárcsafék karbantartás eszközei

Sajátkezű szerviz eszközei. Légtelenítő készlet, tárcsafék szerszám és nyomatékkulcs

16. a Féknyereg helyzetének ellenőrzése

Ha a féktárcsa nem üt, a rögzítőcsavarok meg vannak húzva, de a ciripelő, zizegő hangok nem tűntek el, akkor a féknyereg helyzetét is ellenőrizd! A két és négy munkahengeres típusoknál a tárcsától egyforma távolságra kell lennie a fékbetéteknek. Gyakorlatilag két egyforma keskeny fényrést kell látnod. Az egyoldalas, ma már leginkább csak bowdenes fékek esetén (Hayes, Avid, Tektro, Shimano) a rotor befele néző felülete és a nem mozgó, fix fékbetét között nagyjából dupla akkora távolságnak kell lennie, mint a mozgó fékbetét és a rotor között.

17. Villasaruk megtisztítása

A tárcsafékek fokozottan érzékenyek arra, hogy a kerék mindig pontosan és ugyanott helyezkedjen el. A vastag lakkréteg, vagy a porfestéses bevonat egyaránt okozhatja a kerék rögzítésének pontatlanságát. Egy finom műszerész reszelővel óvatosan megtisztítható az a felület, ahol a keréktengely, illetve az azon lévő kontraanya felfekszik és ezzel már orvosoltad is a problémát. A kerék mindig pontosan a helyére fog visszakerülni.

18. A tárcsa csak egy ponton súrlódik a fékbetéthez

Hat csavaros rotoroknál ellenőrizd a rögzítő csavarokat! A csavarok kilazulása szintén zizegő, súrlódó hangokat eredményezhet. Egymással keresztirányba húzd meg a rögzítő csavarokat! A nyomatékkulcs és a gyártó által előírt nyomaték betartása itt is javasolt. A Centerlock féktárcsáknál ez a probléma nem fordul elő, mivel a Centerlock tárcsa rögzítő anyája körkörösen egyenlő erőt fejt ki.

19. A tárcsa csatlakozó felületének ellenőrzése

Távolítsd el a féktárcsát a kerékagyról és vizsgáld meg, hogy tiszta-e felfekvési felület. Ritkán ugyan, de előfordulhat, hogy szennyeződés, pl. a csavarról leváló csavarrögzítő anyag kerül a két fémfelület közé.

20. A féktárcsa egyengetése

Ha már minden más hibalehetőség ki van zárva de még mindig hallható súrlódó hang, vizsgáld meg, hogy nem szorul-e centrírozásra a féktárcsa. A kisebb deformálódás féktárcsa egyengető szerszámmal javítható. Óvatos, kis mozdulatokkal, figyelmesen elvégzendő feladat, mivel túlzott erővel csak rontani lehet a helyzeten.

Féktárcsa egyengető szerszám

Óvatosan használva a kisebb görbületek korrigálhatók

21. Csikorgó, visító hang fékezésnél

Hosszabb ideig tart erős fékezés a fékbetétek túlhevülését okozhatja (Erre a hazai középhegységi terepviszonyok között kisebb az esély, de egy Alpesi 12km-es DH szakasz már okozhat ilyen problémát) A túlhevülés a fékbetét felületén egy vékony, üveg kemény réteget hozhat létre, amely a csúf zajok kiváltója lehet. A fékbetét felcsiszolása orvosolhatja a problémát.

22.Rézpaszta

A hatása vitatott, de időnként beválhat. A fékbetét hátlapjára kent leheletvékony rézpaszta (Autószervizek is alkalmazzák) csökkentheti a vibrációt és ezzel a nyikorgást.

Rézpaszta

Rézpaszta. Autószervizek használják, kerékpár esetén a hatása vitatott.

23. Fékbetét csere

Egyes esetekben nincs más megoldás, mint a fékbetét cseréje. Mindenképpen ez a teendő, ha a fékbetétet olajos, vagy szilikon szennyeződés érte. Az autók fékbetétjeivel szemben a kerékpároké nagyon vékony, az olajszennyezés teljes keresztmetszetében átitatja a porózus anyagot. Ilyenkor sem a felcsiszolás, sem a sütőben történő kiégetés sem segít, cserélni kell, ha tetszik, ha nem. Az új fékbetét beszerzése előtt mindenképpen nézd meg, hogy a féktárcsáidhoz milyen alapanyagú fékbetét javasolt! Egyes, (főképp alacsonyabb áru) féktárcsák, kizárólag műgyantás betéttel használhatók. Ez az „Only Resin Pad” felirattal jelölve is van a tárcsa oldalán.

24. Küllőszakadás

A felnire ható fékekkel szemben a tárcsafék lényegesen nagyobb erőhatást fejt ki a küllőkre. Az ilyen fékrendszer esetén különösen fontos, az erős kerék, a jó minőségű küllő. Használj minőségi küllőket, mint a DT-Swiss, Wheelsmith, Sapim, vagy Sherpa. Legbiztosabb a három keresztre fűzés. Hagyományos küllőkkel a radiális fűzés tilos!

25. Túlmelegedés

A tartós fékezés hatására a súrlódás miatt erőteljes a hőképződés. A gyártók több módszert is bevetnek ennek csökkentésére, de teljesen kiküszöbölni nem lehet. A szendvics szerkezetű féktárcsa, az alumínium csillagra rögzített acél fékező felület, vagy az alumínium hátlapos fékbetét valamelyest segít ugyan de a fék így is túlhevülhet. A súrlódással keletkező hőt a fékbetét átadja a hátlapon keresztül a munkahengernek, a munkahenger pedig melegíti a fékfolyadékot. Ha egy folyadék nyomás alatt áll, akkor magasabb hőmérsékleten fog felforrni. Erőteljes fékezés során a fékrendszerben lévő folyadék nagy nyomás alatt áll. Ez az oka, hogy a fellevegősödés leginkább a fékkar kiengedésekor  jelentkezik. Ha a hőmérséklet még mindig a normál forráspont felett van, a nyomás hirtelen csökkenése azonnal felforralja a folyadékot. Eredmény: Nagy gázbuborékok jelennek meg a fékrendszerben.  Ilyenkor az újabb fékezésnél a kar kormányhoz vezető útja nem elég a megfelelő nyomás kialakulásához. A fellevegősödés csak a fékrendszer teljes légtelenítésével orvosolható, ezért lehetőség szerint el kell kerülni és megelőzni ezt az állapotot, bár nem mindig lehet. Lehetőség szerint a fékkar folyamatos húzása helyett szakaszosan, a féket időnként hűlni hagyva célszerű fékezni.

26. Puha fék érzés, gyenge teljesítmény

A fentebb leírt levegősödés hatására a fékezés határozatlanná válik, megváltozik az a pont, ahol a betétek elérik a féktárcsát. A fékrendszer légtelenítése nem ördöngős feladta, de van némi célszerszám igénye. Ha nem vagy biztos magadban, akkor irány a kerékpár szerviz. Lényeges, hogy a fékrendszer feltöltése mindig a legmélyebb pont, a féknyereg irányából történjen!

27. Ellenőrizd a fékbetétek kopását!

Előbb vagy utóbb minden fékbetét elkopik. A kopás mértéke egyes fékeknél a betét kiszerelése nélkül is megállapítható, ilyenek pl. a Shimano és Magura gyártmányok, de vannak olyan fékek is, amelyeknél csak a fékbetét kiszerelése után vizsgálható meg a kopás mértéke.

28. A féktárcsa kopása

Az edzett acél tárcsák nem egyhamar kopnak el, de ezek sem tartanak örökké. A gyártók egy része megadja azt a méretet, aminél vékonyabbra kopva a rotor megérett a cserére. A Shimano tárcsáknál ez az érték 1,5mm, a Sram esetében 1,55mm, a Hope és Magura féktárcsáinál 1,6mm. Léteznek olyan mérő eszközök is, mint például az XLC kombinált tárcsafék szerszáma, amely egyengetésre, Lockring eltávolításra, a munkahengerek beljebb tolására és tárcsa vastagság mérésre is alkalmasak.

Tárcsafék szerszám, kopás mérő kaliberrel

XLC kombinált szerszám féktárcsa kopás mérésre, egyengetésre, Lockring bontásra

29. A féktárcsák tisztítása

A fékhatást drasztikusan leronthatják a különféle kerékpár ápolószerek, lánckenőolajok, szilikon tartalmú váz fényezők. Érdemes ezekkel óvatosan bánni a féktárcsák közelében. Ha mégis szennyeződnek, a tisztításhoz alkohol, vagy speciális féktárcsa tisztítószereket kell használni.

30. Bejáratás

Az új fékek esetén az igazán jó fékhatás eléréséhez legalább 30-40 mérsékelt erejű fékezés szükséges. Ebből következik, hogy semmiképp se vadiúj fékekkel indulj egy Alpok átkelésre, Dolomitok maratonra! A bejáratási időszak alatt egy mikroszkopikus vékony súrlódási réteg képződik, amelynek során a két anyag kopás következtében leváló részecskéi beleégnek egymás külső felületébe. Ezen a leheletfinom rétegen a két anyag kémiailag szinte azonos lesz. A bejáratás után a fékhatás akár 30-40%-kal is megnövekedhet.

 

Végül egy érdekesség

Az első kerékpáros tárcsafék országúti versenykerékpárra készült. Az ötlet a cseh Bob Sticha-tól származik, aki 1989-ben elsőként készített mechanikus tárcsaféket versenybringájára. A szaksajtó eleinte szkeptikusan fogadta az ötletet, de a Formula, a Sachs és a Hope mégis fantáziát látott benne. A Shimano első igazán jó gyártmánya a Deore XT BR-M755 négy munkahengeres fékje volt. Ezután már nem volt megállás, az ezüstös tárcsák gyorsan elterjedtek először a mountainbike, majd miután az UCI engedélyezte a 2010/11-es szezontól a cyclocross szakágban is. Mostanra az országúti versenykerékpárokon is szinte kizárólagossá kezd válni a tárcsafékek használata.

Webáruházunk hidraulikus tárcsafék választéka

Webáruházunk mechanikus tárcsafék választéka

 

A fékbetétek típusai, alapanyagai, az alkalmazott technológiák önmagában is terjedelmes téma, ezért erről az alábbi linkre kattintva olvashatsz:

Fékpofák, fékbetétek tárcsafékekhez

 

Senki sem tévedhetetlen, ha hibát találsz, vagy kiegészítenéd, írd meg véleményezd a leírtakat!