Az egyetemisták játékosa, a miskolci származású Orosz Marcell elterült a füvön

A népharag a mentősök ellen fordult, miután összeesett a miskolci focista a pályán és lassan ért ki a segítség

Megosztás

Szerencsére, a miskolci származású Marcell nem szenvedett súlyos sérülést, de több, mint fél óráig késlekedett az OMSZ, mire kiért egy mentőegység a pályán elterülő játékoshoz. A mentőszolgálat most igyekezett magyarázatot adni, miért kellett ennyit várni a mentősökre.

Közjátékkal indult a BKV Előre–DEAC NB III-as labdarúgó-mérkőzés második játékrésze, amikor az egyetemisták játékosa, a miskolci származású Orosz Marcell elterült a füvön. Később kiderült, egy ütközés folytán feje egy rivális könyökével találkozott, és néhány másodperccel később elvesztette az eszméletét. A DEAC stábja rögtön segítségére sietett, de a mentők kiérkezésére sokat, fél órát kellett várni. Ezért sokan őket “találták meg” a közösségi portálokon. Az Országos Mentőszolgálat erre kiadta az alábbi közleményt.

„A mentőkhöz vasárnap 17:05 perckor érkezett segélyhívás a sportpályáról, hogy egy focista összeesett. A helyszínre mentőegységet riasztottunk. Néhány perc múlva egy újabb telefonhívást kaptunk, melyben jelezték, hogy a játékos már jobban van, nincs életveszélyre utaló panasza, tünete és a helyszínen levő egészségügyi személyzet megkezdte az ellátását. 17:13 perckor Budapest 19. kerületében egy súlyos közlekedési baleset történt, ahol több súlyos gyermek és felnőtt sérültet jeleztek, így az ekkor már a sportpálya felé tartó rohamkocsit (több más mentőegységgel együtt) a balesethez irányítottuk, a stabil, javuló állapotú focistához pedig ezután egy másik mentőegységet riasztottunk, akik 17:31 perckor a helyszínre érkeztek és a könnyebb sérülést szenvedett labdarúgót vizsgálatra kórházba szállították.”