Skip to content

630 000 ember tüntetett Izraelben

630 000 ember tüntetett Izraelben

630 000 ember tüntetett Izraelben

Becslések szerint legalább 220 ezren vettek részt a Tel-Aviv-i fődemonstráción*.

Izraeliek százezrei vettek részt szombat este az országos megmozdulásokon, a kormánynak az igazságszolgáltatási rendszer átalakítására irányuló radikális tervei elleni immár 12. hete tartó tömegtüntetéseken, a rendszerváltó törvénykezész egyik alapvető részének a következő napokra tervezett elfogadása előtt.

Tüntetők az Ayalonon Tel-Avivban, szombat este – Fotó: Itai Ron

A tiltakozások közben Yoav Gallant védelmi miniszter televíziós beszédet mondott, amelyben felszólította a koalíciót a törvényhozás azonnali leállítására az állam biztonságát fenyegető „egyértelmű és közvetlen veszély” miatt peszach és a jövő havi ünnepek végéig, hogy lehetővé tegyék a tárgyalásokat az igazságügy átalakításáról. Közölte, hogy nem támogat olyan folyamatot, amely elmélyítené az izraeli társadalom kettészakadását. Ugyanakkor kijelentette, hogy elvileg támogatja az igazságszolgáltatási törvény módosítását, és felszólította a tüntetések azonnali leállítására.

A fő demonstrációt Tel-Avivban tartották, ahol a becslések szerint legalább 195 ezren vettek részt a tengerparti város Kaplan utcájában tartott fő tüntetésen.

Több tízezren vettek részt a tüntetéseken az ország számos más pontján, köztük olyan nagyvárosokban, mint Jeruzsálem, Haifa és Beer-Seva. A tiltakozás szervezői szerint összesen több mint 630 000 ember vett részt a szombat esti tiltakozáson.

Tüntetés Haifán

Yuval Noah Harari történész a Tel-Aviv-i nagygyűlésen tartott beszédében azt mondta, hogy a köztisztviselőknek és a katonai erőknek a bíróságoknak kell engedelmeskedniük, nem pedig a kormánynak, abban az esetben, ha Izrael alkotmányos válságba kerül.

Benjamin Netanjahu miniszterelnökhöz fordulva Harari azt mondta: „Tudjuk, hogy te vagy felelős mindenért, ami történik (…) 2000 év után is emlékezünk a fáraóra. És emlékezni fogunk rád is. Nem lesznek utcák, terek vagy repülőterek rólad elnevezve. De elmeséljük annak az embernek a történetét, aki megpróbált rabszolgává tenni minket, de kudarcot vallott.”

„Gerinctelen emberek vesznek körül. De mi gerincesek vagyunk… Nem leszünk rabszolgák. Jövőre szabad emberek leszünk” – tette hozzá a közelgő peszachi ünnepre utalva.

Shikma Bressler neves fizikus és a tiltakozás egyik vezetője – akit a hét elején tüntetés közben letartóztattak – ugyanezen a demonstráción azt mondta, hogy a kormány azon terve, hogy átvegye az irányítást a bírákat választó bizottság felett, „az első dominó a diktatúra felé vezető úton.”

Később több száz tüntető több órára elzárta a forgalmat az Ayalon autópályán. A rendőrség vízágyúval oszlatta fel a tiltakozókat, akik közül 28-at őrizetbe vettek, miközben a rendőrök megpróbálták eltávolítani őket az útról.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



4 Comments

  1. névtelen
    2023.03.27. 15:46

    És még azt is skandálta a tömeg: Izrael nem magyarország!
    Ki érti a zsidókat? Micsoda antiszemitizmus!

    • Névtelen
      2023.03.28. 19:28

      Jeruzsálem Magyarország, rima Jeruzsálemként, Góg és Magóg népeként, a világ összes apokalipszisével.

  2. Névtelen
    2023.03.27. 18:14

    Azért gondolom a friss izraeli hírek helyett érdekesebb lenne az Európai kupi. Tüntetés, sztrájk szerteszét a kontinensen.
    Franciaország, Belgium, Skócia, London, Németország, a dinka svédek, stb-k, szóval érdemes szétnézni inkább Európában.
    Látszik, hogy mindenhol nagyon jó, csak itt az a Zorbán… 😛
    De majd jönnek a Dilis Köcsögpártiak és akkor lesz itt ihaj-csuhaj-havaj! 🙂

  3. Névtelen
    2023.03.28. 19:08

    Pedig Magyarország a Góg és Magóg rima Jeruzsáleme, legalábbis így hajtották végre a világtörténelmüket az összes könyvük főszereplőjével. Oda a legyeket vitték nagypán utcai teremtésként. Nem kell még egy Jeruzsálem, elég Magyarország sátánnal, mint őskígyójával világ uraként a pokol népeknek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük