Bencsik. Nem kell magyarnak lenni, ott elég, ha csak ember vagy, és oda hánysz, ahova kedved tartja

„(…) De azzal, hogy a jobboldal elvonult Budapestről, szokták mondani, nincs otthon a macska, cincognak az egerek. Ezek kinyomultak az utcára, és egyik pimaszabb volt, mint a másik” – értékelt Bencsik András a március 15-i budapesti ellenzéki rendezvényeket a Sajtóklubban.

„Tanulság: nemzeti ünnepen nem szabad elmenni vidékre, vagy ne menjen el mindenki. Néhányan maradjanak Budapesten is, mert ezek a kis svábbogarak, ezek kitódulnak az utcára, mert látják, hogy lehet” – mondta a Demokrata saját bevallása szerint oroszoknak drukkoló főszerkesztője, amikor az ellenzéki pártvezetők beszédeiről és az Andrássy úti szabadságmenetről volt szó.

Reagált arra is, hogy Karácsony Gergely azt mondta: Budapest köztársaság, és az is marad.

Bencsik szerint a főpolgármester ezt úgy érti, hogy „minden idióta, öntudatlan, identitás nélküli barom jól érezheti magát Budapesten, mert ott nem kell magyarnak lenni, ott elég, ha csak ember vagy, és oda hánysz, ahova kedved tartja”.

Szóba került Pankotai Lili is, akitől az október 23-i oktatási tüntetésen elmondott beszéde után határolódott el akkori iskolája, a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium. Pankotai – akit Bencsik hölgyikének és kislánykának nevezett – március 15-én azt üzente a hatalomnak: „Ti még a Sátánnak is túl férgek vagytok”.

A Bayer Zsoltot helyettesítő Pálffy István azért bírálta Pankotait, mert a belügyminiszter nevével viccelődött, majd viccelődni kezdett az iskolás Pankotai nevével.