ÓVODAPEDAGÓGUSOK SZTRÁJKOLTAK MISKOLCON

A MIÓVI nyolc intézményében tartottak munkabeszüntetéseket. A Bársony János Úti Tagóvoda pedagógusai közül például csaknem húszan vettek részt a délelőtti és délutáni 2-2 órás sztrájkban.

Az újabb sztrájkhullám apropóját – az évek óta fokozódó problémákon túl – a március 2-án közzétett törvénytervezet adta, amely a pedagógusok szerint sem a gyerekek, sem a szülők, sem a dolgozók érdekeit nem szolgálná.

Az egyik legfontosabb változás, hogy megszűnne a közalkalmazotti jogviszony, ehelyett köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyt vezetnének be. A jövőben például az iskolák pedagógiai programjairól a nevelőtestület csak véleményt mondhatna, a döntés az intézményvezetőké lenne, amit a fenntartónak kellene jóváhagynia. A tanév akár július 15-éig is tarthatna, és ahol a tanárok munkabeszüntetése miatt nem lehet megfelelően oktatni, ott az intézmény fenntartója az érintett intézménytől eltérő feladatellátási helyet jelölne ki.

Bendász Ildikó óvodapedagógus, a MIÓVI pedagógus-szakszervezeti titkárhelyettese a Miskolc Televíziónak elmondta, a törvénytervezet után „nagy volt az elkeseredettség” a körükben, többen – különösen a fialatok – azt gondolták, nem maradnak tovább a pályán.

– Nagyon sok pályaelhagyó lesz nemcsak ebben az óvodában, hanem máshol is, ami már a nevelést veszélyeztetheti – húzta alá.

A gyerekek felügyeletét – a sztrájktörvény előírásainak megfelelően – csütörtökön megoldották az intézményben, de voltak olyan szülők, akik a munkabeszüntetést figyelembe véve később vitték a gyerekeiket az intézménybe, ezzel is támogatva a pedagógusokat.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) kezdeményezésére csütörtökön egyébként országszerte számos intézményben kezdtek sztrájkba, ami a tervek szerint pénteken is tart majd. A PSZ óvodai tagozatának megyei elnöke szerint fontos lenne a nagy összefogás és tiltakozás, ugyanis az új törvénytervezet kizsákmányolná a pedagógusokat, és szakmai tekintetben is negatív változást hozna.

– Akkor kaphat például valaki jó minősítést és valamennyivel több pénzt, ha erején és munkaidején felül, önként teljesít. A gyerekekre azért veszélyes, mert nagyon „iskolásítja” az óvodákat, és „egyáltalán nem jó” a gyereknek, hogy túl korán iskolás módszerekkel mérjék – mondta Makár Barnabásné.

A Bársony János mellett például a Kassai Úti Tagóvodában is sztrájkolni gyűltek össze a pedagógusok a nevelői irodában. Itt is 2 órás tiltakozással szerették volna felhívni a szülők és a közvélemény figyelmét, hogy a köznevelési rendszer hatalmas gondokkal küzd.

minap.hu