Skip to content

A volt III/II-es tiszt, Tasnádi László cége őrzi a kommunista múlt feltárásával foglalkozó hivatalt

A volt III/II-es tiszt, Tasnádi László cége őrzi a kommunista múlt feltárásával foglalkozó hivatalt

Pintér Sándor korábbi bizalmasának, Tasnádi Lászlónak cége 2021 óta védi a Nemzeti Emlékezet Bizottságát, most újabb tendert nyertek meg.

Az ESG Holding Zrt. nyerte a Közbeszerzési Értesítő szerint a Nemzeti Emlékezet Bizottságának személy- és vagyonvédelmi szolgálatra kiírt közbeszerzését – írja az Mfor. Az ESG Holding tulajdonosa a BLK Corporation Kft. nevű cégen keresztül Tasnádi László. Tasnádi a rendszerváltás előtt III/II-es operatív tiszt volt, majd később Pintér Sándor belügyminiszter rendészeti államtitkáraként is dolgozott.

Tasnádi alatt az ESG felvirágzott: 2021-ben 5,4 milliárd forintos forgalmat hozott össze a cég. A Nemzeti Emlékezet Bizottság tenderét az ESG 61,5 millió forintos árajánlattal nyerte meg. A cég azonban valójában csak a megkezdett munkát folytatja: 2021-ben is ők nyerték a bizottság tenderét.

Az ESG korántsem ismeretlen szereplője a biztonsági piacnak: ők védik például az Országos Bírósági Hivatal három épületét is, összesen 205 millió forintért.

A közbeszerzésen elindult az állami tenderek másik kedvenc biztonsági cége, a VALTON-SEC Zrt., valamint a semmilyen fellelhető múlttal nem rendelkező Ob Ovo Security Kft. is. A VALTON évek óta védi az állami rendezvényeket, focimeccseket, bevételük az elmúlt években 6,4 milliárdról 14 milliárdra nőtt. Az Ob Ovo pedig nehezen rúghatott volna két ilyen nagypályás mellett labdába: árbevételük mindössze hétmillió forint volt 2021-ben.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



8 Comments

  1. Névtelen
    2023.03.18. 18:01

    Ugyan, hogyan máshogy is tudna ez működni ma ebben az országban?!

    6
    1
  2. Névtelen
    2023.03.18. 18:03

    És ezek a retkes tetvek komcsiznak meg libsiznek teliszájjal.

    8
    1
  3. Névtelen
    2023.03.18. 18:21

    Kecskére a káposztát. Zug firkászra,besúgóra a jegyzet írást.

    5
    1
  4. névtelen
    2023.03.18. 21:02

    Ahol egy tartó tiszt lánya az igazságügy miniszter min lehet csodálkozni?

    9
    1
    • Névtelen
      2023.03.18. 21:53

      A másiké meg városházi sajtós.

      2
      2
      • Névtelen
        2023.03.20. 07:46

        Hogyne..
        De amúgy is azonos szintű pozíció…
        Na takarodj!

  5. Névtelen
    2023.03.18. 21:57

    Zorbánc hatalma erről szól. Minden zsarolható embert, egykor volt ügynököt vagy gyermekét feleős posztokba ültetni, aztán csak ki kell adni a napi parancsokat. A legjobban szervezett elnyomó hatalmi struktúra.

    5
    1
  6. Névtelen
    2023.03.19. 15:43

    Mindig jókat röhögök a szerencsétlen hibbant-libbant dollárbalfasz hordán, amikor előadják a Gyurcsány- kesergőt… 😛

    1
    3

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük