Miskolc. „Adj egy Ötöst!”

Adománygyűjtő kampányt indít az Észak Kilián Közösség Egyesület március 25-én, melynek célja a miskolci önkormányzata által használatba adott helyiség felújítási munkálatainak támogatása.

Az Észak Kilián Közösség Egyesület használatba kapott egy üzlethelyiséget Miskolc önkormányzatától, melyet közösségi térként használhat majd a jövőben. A hely viszont jelentős felújításra szorul, melyhez az egyesület a lakótelepen élők és a miskolciak segítségét kéri – ezt sajtótájékoztatón jelentették be csütörtökön délután.

Jakab Zsolt, az Észak Kilián Közösség Egyesület elnöke elmondta: a Munkás utca 1. sz., a volt Fűszer-Csemege bolt jelentős felújításra szorul minden tekintetben. A városrészben csupán az Ady Endre Művelődési Ház szolgál közösségi programok megvalósítására, ami az ott lakók szerint kevésnek bizonyul. Az új helyiségben gépészeti felújításra is szükség lenne és egy faljavítás, festés is ráférne az épületre – mondta Jakab Zsolt.

Az egyesület most a lakótelepen élők és érdeklődők anyagi támogatására és dolgos kezeire is számít a munkában. Majd az elnök hozzátette, egy aktív hetet tervez az egyesület a március 25-i kampányindítóval.

„Előre még nem látjuk a pontos költségeket, de milliós nagyságrendről beszélhetünk, mert itt a szakipari munkákat, munkásokat is meg kell fizetni” – hangsúlyozta Jakab Zsolt. Az Észak Kilián Közösség Egyesület tagjai tehát arra kérik a pénzt és energiájukat nem kímélő lelkes helybélieket és miskolciakat, hogy segítsék a városrész közösségi életének fellendítését, hogy minél korábban megtölthessék pezsgő programokkal a teret. boon.-hu infó