Ritkán esik meg, hogy Koreához hasonlítják Miskolcot

Számos érdekes történet gazdagítja városunk múltját, olyan azonban ritkán esik meg, hogy Koreához hasonlítják Miskolcot.

EGY „SZEGÉNY” ÁVH-S PANASZAI A MISKOLCI KOCSEDÓ-SZIGETRŐL

Kiss Lajos, az Alsózsolcai Fióklevéltár levéltárosa érdekes történetre bukkant. A sztori, ami a múlt század közepére vezet, Miskolcnak egy olyan arcát mutatja, amit ma már elképzelni is nehéz.

– A Kocsedó elnevezés ismerős csenghet, nemcsak az idősebb generációk, vagy az egykor katonai kiképzést, szolgálatot teljesített emberek számára, de talán a Miskolci Egyetem egykori hallgatói számára is – kezdi Kiss Lajos. – A kifejezés eredete egészen a koreai háborúig vezethető vissza. Az 1950-es évek elején Magyarországon is nagy sajtóvisszhangot kaptak a dél-koreai Kocsedo-szigeten felállított hadifogolytáborral kapcsolatos beszámolók, tudósítások. Az itt kialakított táborban a kommunista Korea és a szövetséges Kína csapatainak visszaszorítását követően közel 130.000 hadifoglyot helyeztek el, méghozzá embertelen körülmények között.

A levéltári kutatás teljes anyagát ITT olvashatják.