Hogyan bírnák a miskolci panelek a földrengést?

Fotó: Nyaraló panelből

A közelmúltban volt egy gázrobbanás Budapesten. Akkor azt láttuk, hogy a detonáció kivitte a lakás egyik homlokzatfalát, de a ház többi része sértetlen maradt, így fel lehetett újítani. Ilyen szempontból tehát semmilyen aggodalomra nincs ok.
– Szegeden már méreteztem szabvány szerint 7-es erősségű földrengésre panelházat speciális megoldásokkal, de nem tudok róla, hogy Miskolcon valaki 4-es földrengésnél erősebbre tervezett volna házat. A mostani Eurocode-szabvány egyébként nagyon szigorú. Ha pedig méretezni kell, akkor általában a földrengés terhei a mértékadóak, így Miskolcon is. Nagy kultúrája van a földrengés elleni védekezésnek például Tokióban, hiszen ott nagyon sok földrengés van. Ott speciális épületszerkezeteket terveznek, a házak rugókon állnak. Magyarországon erre nincs szükség, a szabvány szerinti méretezés biztonságos – hangsúlyozta a szakember.

Emlékeztetett, a 2017-es szkopjei földrengés alkalmával figyelhettük meg, hogy minden ház összedőlt, kivéve az IVS-rendszerű épületet. Hazánkban csak egy ilyen van, Pécsen, ha le nem bontották azóta. Egyszerűen fogalmazva a ház szerkezete vonóvasakkal van összekötve, és ezek olyan rugalmasságot adnak az épületnek, hogy földrengés idején ugyan kileng, de nem dől össze.

Nem kell aggódni

– A miskolci panelházak országos típustervek alapján épültek, tehát nincsenek külön földrengésre méretezve. Azonban a panelek statikailag sokkal többet tudnak, sokkal több tartalék van bennünk, mint amiről tudunk, azt mondhatom, hogy az ilyen társasházak lakóinak nincs miért aggódniuk.

Viszont az meg kell jegyezni, hogy a paneleket 50 évre tervezték, tehát némelyiknek bővel lejárt az ideje. Időszerű lenne megvizsgáltatni a szerkezeti állapotukat, ezzel azonban senki nem foglalkozik. Ha a tulajdonos észleli, hogy valami baj van, tehát repednek a falak vagy meghajlanak, akkor azzal feltétlenül foglalkozni kell, vizsgálatot és szakvéleményt kell kérni. Én már végeztem pár vizsgálatot, és azt kell mondjam, hogy nem kell aggódni, az épületek jó állapotban vannak. Az csak mese, hogy a paneles építés nem biztonságos, hiszen már mint említettem, látjuk az ukrajnai házakon is, hogy az iszonyatos pusztítás ellenére is az épületszerkezet megmarad – magyarázta Grand András.

boon.hu

Fotó: Nyaraló panelből