Miskolc után Tiszaújvárosban lesz trafibox?

Egy ideje már ötleteltek az internetezők azon, hogy miként lehetne „megvakítani” a sebességmérőt, lefújni, zsákot húzni rá, megrongálni, de valaki a közelmúltban a tettek mezejére is lépett,  és lefújta festékkel a doboz külső üvegét. Legalább is erről tanúskodott egy a közösségi oldalra felöltött fotó. Ugyanakkor többen is írták alig néhány óra múlva, hogy arra járva nyomát sem látták a festéknek. Sokan egyet értettek és örömüket fejezték ki az akció miatt, míg voltak olyanok is, akik felháborodtak rajta.

Megszaporodtak az „udvarias” autósok a gyalogátkelőhelynél. Fotós: Ádám János

 

Újabb érkezik

A boon.hu úgy tudja, az ORFK pályázatában nem csak Miskolc érintett vármegyénkből és nem a Kiss Ernő utcai az egyetlen, lesz még trafibox, amely sebességet fog mérni. Tiszaújváros és környéke érintett még a pályázatban.