Skip to content

A múlt köde. 2016. Révész Péter. Bírósági ítélet született vele szemben végrehajtás akadályozása miatt

A múlt köde. 2016. Révész Péter. Bírósági ítélet született vele szemben végrehajtás akadályozása miatt

A múlt köde. 2016. Révész Péter. Méltatlansági eljárást indítottak a képviselő ellen mert bírósági ítélet született vele szemben végrehajtás akadályozása ügyében

A múlt köde. 2016. Révész Péter. Méltatlansági eljárást indítottak a képviselő ellen mert bírósági ítélet született vele szemben végrehajtás akadályozása ügyében

„A lefoglalt gépjármű elszállításával a végrehajtás akadályoztatása a gépjármű vonatkozásában megszűnt” – áll abban a jegyzőkönyvben, amelyet Révész Péter jobbikos önkormányzati képviselő mutatott be múlt hét szerdán a Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottságnak és lapunknak is. A bizottság ugyanis két héttel ezelőtt – rendkívüli ülésen – méltatlansági eljárást indított a képviselő ellen, azzal indokolva, hogy tavaly novemberben jogerős bírósági ítélet született vele szemben végrehajtás akadályozása ügyében. A bizottságnak – ismertette a rendkívüli ülés után dr. Nánási-Kocsis Norbert elnök – a megyei kormányhivatal február 1-jén javasolta, hogy tárgyalja meg az érintett testületi tag méltatlansági ügyét. Ez a soron kívüli ülésen megtörtént, a bizottság elnöke arra kapott felhatalmazást, hogy további adatokat gyűjtsön az esetről. Az adatgyűjtés része volt a meghallgatás is, bár – mint Révész Pétertől megtudtuk – hivatalos értesítést nem kapott a múlt heti ülésre, magától ment el. „A napirendek után, az egyebek közt kaptam szót, és bemutattam a végrehajtó által készített jegyzőkönyvet, miszerint megszűnt az akadályoztatás. Azaz átadtam az autót a végrehajtónak, így a bíróság által megszabott egyéves próbára bocsátásom is semmis” – sorolta a képviselő.

 

Próbálta menteni…

 

Megkérdeztük azt is, miért csak most adta át az autót? „Próbáltam menteni, ami menthető…” – válaszolta.

A pénteki testületi ülésen is téma volt a Révész Péter elleni méltatlansági eljárás, dr. Csiszár Miklós jegyző ismertette az idevonatkozó szabályzatot, kiemelve, amennyiben a bizottság lefolytatta az eljárást, a testület elé beterjesztheti állásfoglalását, amiről a képviselők dönthetnek.

Szerettük volna megkérdezni dr. Nánási-Kocsis Norbertet is, hol tart az eljárás, de hétfő estig nem tudtuk elérni.

ÉM-NSZR északmagyarország



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Egy hozzászólás

  1. Névtelen
    2023.02.23. 18:22

    Azért a világ vicce, hogy iyen ember képviselő lehet.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük