Közösség tagja elleni erőszak-e, ha valakit azért vernek meg, mert szélsőjobbos ruhát hord?

Több évtizedes jogi dilemma új szakaszát jelentheti majd a külföldi (és egy magyar) antifasiszták Kitörés nap környékére időzített támadássorozata, és az arra érkezett válasz a gyülekező szélsőjobbosok részéről. Jogvédő szervezeteket kérdeztünk a jog-, és ítélkezési gyakorlatról.

Leegyszerűsítve: két különféle támadásról beszélünk. Az egyik egy négy esetből álló támadássorozat, melyben jelenlegi információk alapján antifasiszták vertek meg számukra ismeretlen embereket az utcán, az ügyészség szerint szélsőjobboldali nézetekre utaló öltözékük miatt, a szombati Kitörés napi megemlékezéseket megelőző napokban, illetve aznap is.

A másikban, a Kitörés napján egy szélsőjobboldali, vélhetően a megemlékezésen résztvevő csoport tagjai támadtak ártatlan járókelőkre, akiket szintén súlyosan bántalmaztak.

Míg az első eset kapcsán a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt (is) nyomoz, a másik esetben ez fel sem merült.https://hvg.hu/itthon/20230216_Kozosseg_tagja_elleni_eroszak_szelsosegek