„Gázos” napok a Miskolci Önkormányzati Rendészetnél

Az elmúlt hét péntekén a Miskolc, Széchenyi utcán a Rendészet járőrei felfigyeltek egy négy fős fiatalokból álló csoportra, akik agresszíven viselkedtek, hangoskodtak, kiabáltak és köztisztasági szabálysértést is elkövettek. A fiatalokat a rendészek intézkedés alá vonták és ennek során megállapítást nyert, hogy mind a négyen öngyújtó töltőgáz beszippantásából fakadóan kerültek kábult állapotba, amely előidézhette viselkedésüket. A fiatalokból sajnálatosan a beszippantott gáz miatt három főt kórházba kellett szállítani, míg a negyediket intézeti távollét miatt a Rendőrség előállította.

Hasonló ok miatt kellett intézkedni hétfőn délután a Rendészet munkatársainak a Miskolc, Szinvapark előtti gyalogátkelőhely közelében.A járőrök szokásos járőrtevékenységüket végezték, miközben a gyalogátkelőhelyen haladtak át, a hátuk mögött közlekedő három fős csoport hangoskodott, kiabált, szemetelt, magatartásuk zavarta a járókelők nyugalmát. Ezen ok miatt a gyalogátkelőhelyen átértve intézkedés alá vonták a hangoskodókat, melyek közül egy fő négy darab öngyújtó töltőgázt tartott magánál, amelyből előzetesen, feltételezhetően nem kis mennyiséget beszippantottak. A hangoskodó és intézkedés alá vont személy az igazoltatás során hamis adatokat diktált be, amely a nyilvántartóban történt ellenőrzés során megállapítást nyert. Amikor kiderült, hogy a személy az unokatestvére adatait diktálta be, a rendészjárőrök a valós adatok megállapítása érdekében rendőri segítséget kértek a szakmai protokollnak megfelelően.

A rendőrjárőr kiérkezése elött azonban kiderült, hogy a hangoskodóra Bíróság által kiszabott két év hét hónapi szabadságvesztés vár. Emiatt megkísérelt a helyszínről elmenekülni, így vele szemben testi kényszer, majd bilincs alkalmazására került sor és őt a helyszínen a rendőrjárőrök kiérkezéséig visszatartották. A szökni próbáló személy fizikai erejét vélhetően az elfogyasztott gáz szinte megsokszorozta és jelentősen ellenállt az intézkedésnek, de az útja így is a Büntetésvégrehajtási Intézetbe vezetett.

A fenti két körözött személyen kívül az általános intézkedések során a Rendészet munkatársai a hétvégén további két országos körözés hatálya alatt álló személyt fogtak el, amelyek közül az egyiket kifosztás miatt keresték.A Rendészet az intézkedései során ma már minden esetben ellenőrzi mindazon személyeket a körözési nyilvántartásban, akikről feltételezhető, hogy körözés alatt állnak, őket valamelyik hatóság keresi és ennek eredményeként hetente akár több esetben is elfogás végrehajtására került sor.