Szijjártóék 33 millióért ettek-ittak, és 102 millióért interneteztek a katonai repülőkön

A Honvédelmi Minisztériumtól kapott adatok szerint 2021. január eleje és 2022. szeptember vége között a Miniszterelnökség, a Köztársasági Elnöki Hivatal és a Külügyminisztérium delegáltjainak repülése után 644 millió forint költséget számoltak fel. Az összegben sok esetben nem szerepel üzemanyagköltség, viszont a delegációk fedélzeti ellátása és internetezése egy vagyonba került az adatok alapján. A rekorder minden tekintetben Szijjártó Péter tárcája: 102 millió forintért interneteztek, 10 esetben pedig 1 millió forintnál is többe került a külügyes delegáltak fogyasztása a katonai repülőkön. Szijjártó kairói útja során például 5,5 millió forint értékben ettek-ittak a levegőben, és még közel 7 millióért interneteztek. Egy madridi repülés során bő 2 millióba került a fedélzeti fogyasztás, egy ázsiai körút során pedig 12,5 millió volt Szíjjártóék internetköltsége.

Tavaly szeptemberben kikértük a Honvédelmi Minisztériumtól, hogy milyen költségeket számoltak fel a politikusok katonai gépekkel való reptetése után a Külügyminisztériumnak, a Miniszterelnökségnek és a Köztársasági Hivatalnak. Decemberben soronként külön oldalra szkennelve megkaptuk az adatokat, amelyeket hosszas munkával táblázatba rendeztünk.

A Magyar Honvédség 2018-ban vásárolt 2 darab Airbus A319 (lajstromjelük 604 és 605) és 2 db Dassault Falcon 7X (lajstromjelük 606 és 607) típusú repülőt. A gépeket megvásárlásuk óta rendszeresen használják állami vezetők, leginkább Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külügyminiszter, de rajtuk kívül más kormánytagok, és időnként Novák Katalin köztársasági elnök is. Ezeknek az utaknak a részleteit 30 évre titkosították, és a költségeket szisztematikusan titkolják. Most is csak részinformációkat szolgáltattak, ám azok is megdöbbentőek.https://atlatszo.hu/kozadat/2023/02/07/szijjartoek-33-millioert-ettek-ittak-es-102-millioert-interneteztek-a-katonai-repulokon/?fbclid=IwAR2NBpEq8dM5ZrMy82Ts-Qb3BkWiDSgsJPzItckphaY6UG1DjiwSuDfl9pg