Skip to content

Amennyiben az egészségügyi szakdolgozók sztrájkot szerveznek, a PDSZ ennek idejére kész szolidaritási sztrájkot szervezni a közoktatás és a szakképzés területén

Amennyiben az egészségügyi szakdolgozók sztrájkot szerveznek, a PDSZ ennek idejére kész szolidaritási sztrájkot szervezni a közoktatás és a szakképzés területén

Szolidaritását fejezi ki az egészségügyben dolgozó orvosok és szakápolók mellett, és egyetért az egészségügy reformjára irányuló követelésekkel a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).

Az érdekképviselethez kötődő Nedolgozzingyen.hu oldalon idézték a Magyar Orvosi Kamara alelnökének, Álmos Péternek kijelentését, aki korábban arról beszélt, hogy az egészségügy valójában már összeomlott: a betegek nem kapnak időben ellátást, nem adottak a gyógyítás feltételei. Jelezték: e szavak ismerősen csengenek számukra, hiszen a közoktatás összeomlásáról beszélnek évek óta.

A pedagógus-érdekképviselet azt írta: a kormány az egészségügyet és az oktatást is elhanyagolja, és mindkét területen dolgozók esetében „arra törekszik, hogy szubjektív szempontok alapján történő béreltérítéssel, a munkavállalók számára a közalkalmazotti jogviszonynál lényegesen rosszabb jogállási törvénnyel növelje a kiszolgáltatottságot, parancsokat végrehajtó alattvalókká degradálja a fontos állami közfeladatot ellátó szakembereket és a munkájukat segítőket”.

A PDSZ szerint a szakemberhiány következtében egyre rosszabb és bizonytalanabb az egészségügyi ellátás, a várható élettartam is folyamatosan csökken. „A minőségi oktatás mellett a jó minőségű egészségügyi ellátás mindannyiunk érdeke, nem szabad hagyni, hogy az csak a gazdagok számára elérhető privilégium legyen!” – írták, és közölték:

amennyiben az egészségügyi szakdolgozók sztrájkot szerveznek, a PDSZ ennek idejére kész szolidaritási sztrájkot szervezni a közoktatás és a szakképzés területén.

Az érdekképviselet abban bízik, hogy a szélesedő társadalmi összefogással az ország élhetőbb, az egészségügyi ellátás és az oktatás pedig civilizált és európai országhoz méltó lesz.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük