| Szerző: Klubrádió/Vikár Anna

A Belügyminisztérium még decemberben megvette Leisztinger Tamás borsodi szénbányáját. Az árról nem adtak tájékoztatást, de milliárdos tételről van szó. Ebből a gyenge minőségű szénből juttathat az állam az önkormányzatoknak és az iskoláknak. A térségben attól tartanak, hogy fokozódni fog a kitermelés és romlani a légszennyezettség – mondta Zsidai Péter, a Klubrádió munkatársa a Reggeli gyorsban.

 

Az állam nem csak tűzifa-, hanem barnakőszén programot is hirdetett ősszel, majd bevásárolta magát a szénkitermelésbe is: december óta a Belügyminisztérium képviseletében a katasztrófavédelem kezeli az Ormosszén Zrt. Kazincbarcika melletti, Felsőnyárádon található bányáját -írta meg a Magyar Narancs. A vételárról egyik érintett sem adott tájékoztatást, a cégnyilvántartás adataiból következtethetünk arra, hogy milliárdos tételről van szó – mondta Zsidai Péter, a cikk szerzője, a Klubrádió munkatársa a Reggeli gyorsban. 

Az Ormosszén 2014 óta Leisztinger Tamás tulajdonában volt, az elmúlt évben 51000 tonna szenet termeltek ki. A kitermelt szén gyenge minőségű: a víztartalom arányáról nincs információ – ettől függ, hogy lignitről vagy barnakőszénről beszélhetünk. Az előbbi, még a barnaszénnél is rosszabb hatásfokkal ég. Az anyag kéntartalmáról viszont tudható, hogy magas, ami azért nem jó, mert fűtési szezonban eleve ebben a térségben a legszennyezettebb a levegő – mondta Zsidai.

Feltételezhető, hogy a kormány azért döntött a bánya megvásárlásra mellett, mert garanciát akart arra, hogy a barnakőszén programban beérkező igényeket el tudja látni – mondta Zsidai. Decemberben 33 ezer tonnára érkezett igény, azóta ez jelentősen megnövekedhetett. A programban különböző településekre – önkormányzatoknak és iskoláknak szállítanak téli tüzelőt.

A katasztrófavédelemnek nincsenek saját bányászai, a korábbi ügyvezető igazgató is a helyén maradt, úgy tűnik, az „átvétel” csak tulajdonosváltást jelent. Ugyanakkor a borsodi térségben attól tartanak, hogy növekedni fog a kitermelés és a légszennyezettség is – mondta Zsidai.

A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg.https://www.klubradio.hu/adasok/banyat-vett-az-allam-gyenge-minosegu-szen-juthat-az-iskolakba-132735