Veres Palit sem lehet kirakni, csak úgy. Havonta átlagosan másfél millió forintos tiszteletdíjat vesznek fel

Hiába ígéri Navracsics Tibor uniós forrásokért felelős miniszter, hogy törvénymódosításokkal megoldják a vagyonkezelő alapítványokkal kapcsolatos vitás kérdéseket az Európai Bizottság kérései szerint, a választások előtt úgy bebetonozták ezt a konstrukciót, hogy a mindenkori kormánynak formailag semmi beleszólása sem lehet ezen szervezetek működésébe, nem válthatja le, nem hívhatja vissza a vezető tisztségviselőket.

Mint megírtuk, Navracsics ezt mondta Brüsszelben a múlt héten:

Részünkről nem akadály, ha az Európai Bizottság azt veti fel, hogy a politikusok ne lehessenek tagjai ezeknek a kuratóriumoknak, akkor szabályozással ezt is meg tudjuk oldani

– jelentette ki a területfejlesztési miniszter, akinek ez alapján szintén vissza kellene lépnie a Pannon Egyetemért Alapítvány kuratóriumának vezetésétől.

A közelmúltban Navracsics jelezte azt is, hogy a miniszterelnök abszolút támogatja az összeférhetetlenség kimondását a miniszterek esetében. Az unió szerint ugyanis aggályos és összeférhetetlen, hogy fideszes miniszterekkel, államtitkárokkal, képviselőkkel és polgármesterekkel vannak tele az egyetemi alapítványok kuratóriumai, és amíg ezt a problémát fel nem oldják, addig semmilyen uniós forrást nem kaphatnak az alapítványi egyetemek, így sem az Erasmus-, sem a Horizont-programból sem kaphatnak támogatást.

A győri Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumában havi bruttó másfél millió forintért „dolgozik” például Szijjártó Péter külügyminiszter (akinek így már közel 5 és fél millió forint közpénzekből származó havi bruttó jövedelme van). A miskolci egyetemet fenntartó, Universitas Miskolcinensis Alapítványtól Varga Judit igazságügyi miniszter kuratóriumi elnökként 1,4 millió forintos javadalmazásban részesül. A Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítványban Varga Mihály pénzügyminiszter szintén másfél milliós jövedelemhez jut. Lázár János építési és közlekedési miniszter egymillió forintot kap a Magyar Agrártudományi Egyetemért Alapítványtól, hasonlóan Nagy István agrárminiszterhez. Lantos Csaba energiaügyi miniszter a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány tagja, ő 1 és 5 millió forint feletti összeget vesz fel a most közzétett vagyonbevallása szerint. Navracsics Tibor az egyetlen kormánytag, aki nem vesz fel tiszteletdíjat az alapítványától.

A kormány ezen szervezetek alapításakor az összes alapítói jogot átadta a kuratóriumoknak, minden döntést a kuratóriumokhoz delegáltak.Tagjaikat határozatlan időre nevezték ki, lényegében életük végéig szól a megbízásuk, kivéve, ha valami miatt maguktól lemondanak, vagy a többi tag vissza nem hívja őket.

Tehát a kormány itt abban bízhat, hogy az érintettek önként lemondanak a kuratóriumi tagságukról.  Ez fájdalmas döntés, mivel – mint említettük – a többségük havonta átlagosan másfél millió forintos tiszteletdíjat vesz fel.