Sikerrel provokálta a mentőst a Nemzeti Védelmi Szolgálat

A Nemzeti Védelmi Szolgálat szerdai ellenőrzése során bukott meg a mentőápoló, aki társával ráadásul még tagadta is a lopás tényét, a pénz viszont előkerült egyikük nadrágzsebéből.

Megbukott a megbízhatósági vizsgálaton egy egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatott mentőápoló, aki hetvenezer forintot lopott egy „betegtől” – közölte a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) szombaton az MTI-vel.

Az NVSZ honlapján olvasható információ szerint: a szolgálat szerdán végzett megbízhatósági vizsgálatot két egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatott budapesti mentőápolónál, ennek során a szolgálat magát betegnek kiadó, kórházba szállított munkatársától egyikük hetvenezer forintot lopott el.
    
A kórházban a mentőápolók a rendőrségnek tagadták a bűncselekmény elkövetését, az ellopott pénzt önként nem adták át, azt azonban egyikük nadrágzsebében megtalálták – írta az NVSZ.

A mentőápolót ezután lopás miatt előállították, gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett. Ellene a Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi rendőrkapitánysága büntetőeljárást indított – áll a közleményben.

Az NVSZ tájékoztatása szerint „a megbízhatósági vizsgálat a korrupció elleni fellépés egyik hatékony eszköze, annak visszaszorítását szolgálja. A vizsgálat során a valóságban is előforduló élethelyzetek mesterséges kialakításával az NVSZ azt ellenőrzi, hogy az érintett eleget tesz-e jogszabályban előírt hivatali kötelezettségének”.

Fotó: Illusztráció

6 Responses

    1. Azért érdemes lenne utánanézni a kormánybuktatásra küldött usa-dollármillióknak is. Merthogy, mivel szinte senki sem tudott róla ( 🙂 ), teljesen hatástalanok voltak ( 😛 ), tehát valaki nyilván ellopta!

      2
      1
      1. A mi ellopott és kormánypropagandára, meg egyébre elköltött pénzünk nem izgat?

        1. Nem. Minden csapatnak elemi joga az országon belül ilyesmire „elkölteni” a pénzt. Az a macskajancsi, most bezzeg hörgő és köpködő Böszme is bőséggel megtette.
          Ami ocsmány dolog, az külföldről, politikai befolyásolásra, a választók akaratával szembeni kormánybuktatási próbálkozásra pénzt elfogadni. Majd elpocsékolni és/vagy ellopni.
          De mindegy, nem akarlak meggyőzni, hiszen magas ez neked, mint vízilónak a balettiskola. 🙂

  1. Wow, wonderful blog layout! How lengthy have you ever been blogging for?

    you make blogging look easy. The full glance of your website
    is excellent, let alone the content! You can see similar: dobry sklep
    and here sklep internetowy

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű