Legtutibb ingyen parkoló a belvárosban a Népkert. Mi legyen vele?

Az alábbi (amatőr) videófelvétel a Népkerti Vigadóban zajlott közösségi rendezvényt, meghallgathatóak a bevezető, illetve lezáró-összegző előadások. (Sorrendben: Varga Andrea és Szopkó Tibor (Miskolc alpolgármesterei), Szunyogh László (városi főépítész), Havasi VirágMolnár Aranka és Sikoparija Lujza (a Részvételi program civil önkéntesei, asztalfelelősök.) Videó a cikk alján!

Szövegesen pedig az összesen három téma mentén és három asztalnál csoportosított beszélgetők eszmecseréjének összefoglalóit mutatjuk meg.


„Funkciók – kultúra és közösség” asztal

Összefoglaló:

A Népkert jövőjéről zajló beszélgetés során érintett egyik szempont a lehetséges kulturális és közösségi funkciók voltak. A jelenlévők közül szinte mindenki egyetértett abban, hogy maradjon a zöldfunkciója, fontos, hogy a terület, amely így sem túl nagy, ne csökkenjen tovább, sőt, ha van rá lehetőség, inkább nőjön. Nincs szükség újabb funkciókra, maradjanak a már meglévők – séta, sport, játszótér –, de azokban minőségi változások történjenek. A másik fontos megállapítás, hogy a Népkertben ne legyenek nagy fesztiválok, hisz azok rongálják a zöldfelületet. Maximum zenepavilon jöjjön létre, amelyben kisebb kamarakoncerteket lehet tartani. A nagyrendezvények a Sportcsarnok előtti téren legyenek. Ember nélkül elpusztul a park, ezért embereket kell bevonzani a Népkertbe, élettel kell megtölteni.

A beszélgetésben szóba került:

– A terület maga nem túl nagy. Ne legyen túlzsúfolt.
– Nem kellenek új funkciók, a meglévő funkciók minőségén kell változtatni. A zöldfunkció maradjon. A meglévő funkciók: séta, sport, játszótér. Ami hiányzik és szükség lenne rá: kiülős kávézó.
– Fesztiválok ne legyenek a Népkertben, mert tönkreteszik a zöldterületet.
– Infrastruktúra: a meglévők fejlesztése, fontos lenne kiszolgálóhelység: vécé, esetleg öltöző.
– A minőségi fejlesztések megvédése, biztonság: ne kerítés legyen, hanem parkőr és kamera. Más hangulatot ad, ha parkőr sétál a területen.
– Fontos a közvilágítás kiépítése, ez kitolja a téli hónapokban a használatát, illetve a biztonságnak és a megóvásnak is használ.
– A területét azzal lehetne növelni, ha összeköthetjük a Kálváriával. Így lesz kilátópontja is. A két terület (Népkert és Kálvária) közötti gyalogosforgalom legyen az első, és ne az autós. A Kálvária bekerült a fejlesztések közé. A felületet az Avas déli oldalával lehetne, az autók teljes kizárásával a Görgey útról. A Népkert története egységes a Kálváriával.
– Szoborpark: nemzeti jelképeinkből. Elkészítésébe beszállnak civil szervezetek is. A múzeum tervei között is volt, hogy helyezne ki a náluk lévő kövekből ide. A szoborpark ötlete kisebb vitát váltott ki. Többen amellett voltak, hogy ne legyen több szobor a Népkertben. A fiatalokat egyébként sem ez fogja idevonzani. Inkább legyenek kisebb kreatív alkotások, miskolci jelképekkel, ún. pláza-szobrászat. Ne legyen szoborpark, de emlékpark lehetne, fákkal és nem szobrokkal.
– Kultúra: a Népkertbe csak kisebb zenepavilon kerüljön, ahol kamarakoncerteket lehet tartani. A nagyobb rendezvények, fesztiválok a Sportcsarnok előtti kihasználatlan térre kerüljenek.
– Kutyafuttató ne legyen, nem messze van egy, ez ne vegyen el területet.
– Fontos az ősfák megmentése.
– Vendéglátás: erre a célra itt van a Vigadó, van kiülős része is, nincs szükség újabbra.
– Ember nélkül elpusztul a park. Embert kell behozni a parkba, meg kell tölteni élettel.
– Mindenképp kis léptékben kell gondolkodni: akár fesztiválról, akár sportolási lehetőségről van szó.
– A futókörhöz szükség lenne világításra.
– Olyan dolgokra van szükség, ami idevonzza az embereket: rekreációs aktivitás, zenesarkok. Külön figyelni a fiatalokra és kiemelten az aktív kereső korosztályra.
– Nem szabad a teret túltervezni, a közösségnek kell értelmeznie a használat során.
– Hiánypótló tér a Népkert, amely természetes módon is megszervezi az embereket, ha úgy van kialakítva.
– Növelni a teret. És kevesebb autó jöjjön ide, de legyen a környéken parkolási lehetőség.
– Ma szinte csak átjárnak a Népkerten és nem használják.
– Legyen egy normális gyalogos út a Népkert és a Belváros között.
– A játszóterek rossz helyen vannak, pont az utak mentén.
– A fősétányon az aszfaltot fel kellene bontani.
– Egy részén lehetne kiállítás is.

népkerti fórum

https://tervezzukmiskolcot.hu/