Emberi szabadság és nemi erkölcs elleni bűncselekmények elkövetésével vádol az Egri Járási Ügyészség egy 40 éves egri férfit.

A vádlott még 2019 márciusában ismerkedett meg az akkor 15 éves sértettel, egy másik megyében élő lánnyal. Ismeretségük az interneten szövődött, ahol egy népszerű csevegő alkalmazáson keresztül váltottak egymással sűrű üzeneteket. A férfi – a virtuális tér adta lehetőségeket kihasználva – valótlanul azt állította magáról, hogy ő egy ifjú fényképész, aki tanfolyamot vezet Budapesten, ezért szívesen látna fotókat a lányról. Hamarosan azt is közölte, hogy olyan fényképeket szeretne, melyeken ismerőse fehérneműben látható, majd előállt azzal, hogy a sértett küldjön neki mezítelen képeket magáról. A lány ezt először elutasította, ám a vádlott megfenyegette, hogy ha nem teljesíti a kérését, akkor az interneten közzéteszi a nála lévő alsóneműs felvételeket. Az így csapdába került sértett végül teljesítette a terhelt követelését, és az alkalmazásban több, kifejezetten intim felvételt küldött át neki.

A vádlott ezeket – nemi vágyának többszöri kielégítése céljából – lementette a laptopjára, ahol a képek több éven át megtalálhatók voltak, mindaddig, amíg a rendőrség le nem foglalta az eszközt.

A járási ügyészség kényszerítés bűntettével és tizennyolcadik életévét be nem töltött személyről pornográf felvétel tartásával elkövetett gyermekpornográfia bűntettével vádolja az elkövetőt.

A vádhatóság a vádemelés során arra tett indítványt, hogy a bíróság halmazati büntetésül végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést és a gyermekekkel kapcsolatos foglalkozásoktól való eltiltást szabjon ki a vádlottal szemben, továbbá – a bűnjel elkobzása mellett – kötelezze őt az eljárásban eddig felmerült 413.614 forint bűnügyi költség megfizetésér