Hogy mekkora türhők, prosztók, tahók, parasztok, surmók, suttyók, bunkók ezek a vadászok

Az engedélyt a tiszaalpári önkormányzat megkapta, így tízzel tudják csökkenteni az Alpári Holt-Tisza hód állományát. A feladatot a helyi vadász egyesület kapta meg.

Vancsura István polgármester – aki maga is vadász – javasolta, hogy a kilőtt állatokat a vadászegyesület főzze meg, és aki enni akar belőle, az kóstolja meg. Tiszaalpáron az először kilőtt hódból pörköltet készítettek. Aki evett belőle azt mondta, hogy a húsa hasonlít a borjú, vagy a bárányéhoz.

Az állatok egyébként húsz harminc kiló súlyúak.

„Jótékonysági” vadászat volt az ország összes megyéjében

Az Országos Jótékonysági Vadászat Közhasznú Nonprofit Kft. 2019-ben alapult, azzal az ötlettel, hogy a vadászatot nemes társadalmi céllal kapcsolják össze. A vadászatok bevételeiből ugyanis milliós pénzösszegeket szeretnének gyermekgyógyászati célokra fordítani.

Az idei, december 27-én tartott rendezvényeken 50 ezer forintos belépési díjjal lehet részt venni. A befolyt összegből „hiánypótló orvosi eszközöket” vásárolnak majd a kiválasztott kórházak számára.

A cég szerint az elmúlt években 142 millió forintot sikerült adományozniuk, ebbe beleszámolták a cégalapítást megelőző hat év Fejér megyei pénzgyűjtést is, amely nem a jótékonysági vadászatból származik.

Ebben az évben nem csak a kórházakat, hanem a résztvevőket is jutalmazzák. A részvételi díjat befizetők között egy millió forint értékű vadászpuskát sorsolnak ki. A fegyvert a jótékonysági vadászat logója ékesíti.

Az állatvédő szervezetek nem tartják helyesnek, hogy az állatok lelövését összekapcsolják beteg gyerekek, kórházak támogatásával. A 24.hu felkeresésére a cég vezetője így válaszolt:

„A vadászat szükséges és létezik akkor is, ha az nem párosul jótékonysággal. Következésképpen a jótékonysági vadászat által nem kerül sem több, sem kevesebb vad elejtésre. Mi a vadászszenvedélyt kapcsoltuk össze a jótékonysággal” – szögezte le Fejes László.

Megszólalt Bóday Pál is, a Macskaárvaház vezetője, aki nemrég kormánypárti és ellenzéki politikusok részvételével tartott adománygyűjtést az árva állatok megsegítésére:

„A keresztény kultúrkörben unortodox megoldás Jézus születését ártatlan állatok százainak halomra gyilkolásával ünnepelni, az pedig a cinizmus netovábbja, hogy mindezt a szegény sorsú gyermekek megsegítésével akarják legalizálni” – fogalmazott a civil szervezet vezetője.

4 Responses

  1. „Tóth: Sajnos a zöldpártok manapság sokkal inkább törődnek életmódbeli kérdésekkel, például a homoszexuálisok jogaival.

    Bóday: Harcolhatnak a homoszexuálisok jogaiért, csak közben ne hazudják magukat zöldpártnak. Sajnos a környezetvédelmi gondolatok politikai kifejeződése nagyon rossz és torz irányt vett a ’60-as években. Kialakult egy hamis legendárium, amely úgy szólt, hogy a környezetvédelem, a természet- és állatvédelem “modern gondolatait” Daniel Cohn-Benditék „találták fel”. Ez a hamis legenda lényegében politológiai ténnyé vált, és innentől kezdve

    a nyugat-európai pártrendszer klasszikus felállása úgy szólt, hogy a jobboldalon vannak a csúnya környezetpusztítók, a bal- és liberális oldalon a rendes állatvédők.”
    Én ezzel szemben úgy gondolom, hogy a környezet és a természet védelme eredendően egy kifejezetten ősi, konzervatív érték, hiszen természeti környezetünk, hazánk flórája és faunája féltve őrzött nemzeti örökségünk része.”

    1. Tudod van olyan, hogy vadgazdálkodás. De nem fogod fel.
      Te vagy az evolúció bizonyítéka, a hiányzó láncszem. Már nem egészen állat, de még nem gondolkodó ember.
      De hogy bírsz a rettegő bébirépa szemébe nézni, puncimókus?
      http://t1.kn3.net/taringa/9/A/A/1/8/D/caseywonder/84A.jpg
      Egyél fényt!

      1
      1

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű