A szóban forgó tészta Magyarországon több mint 80 (!) százalékkal drágább, mint Ausztriában.  A nap

“Legközelebb a valósághoz talán akkor járunk, ha úgy szemléljük a pokoli árkülönbséget, hogy a fent említett hatások mindegyikét egyszerre vesszük számításba. Azt persze nem tudjuk, melyik, mekkora mértékben befolyásolja jelenleg az árakat. Sőt, azt sem szabad elfelejteni, hogy olyan, évtizedek óta nem látott inflációs helyzetben, mint amiben most élünk, sok szerepelő úgymond „fű alatt” is tud árat emelni, hiszen ha minden drága, akkor ez elég indok ehhez.

Bárhogy is legyen, jelenleg a szóban forgó tészta Magyarországon több mint 80 (!) százalékkal drágább, mint Ausztriában. Miközben Ausztriában az átlagos nettó fizetés átszámítva 800 ezer forint körül mozog, itthon pedig 340 ezer forint körül. Ott tehát az ő pénzükből 1 404 darab tésztát lehetne vásárolni, tehát 1,4 tonnát. Míg itthon, a hazai átlag keresetből 328 kilót, azaz alig több mint 3 mázsát.”