Letartóztatásban a csernelyi fiatalkorú, aki egy idős asszony halálát  okozhatta

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, aki a
megalapozott gyanú szerint 2023. január 16-án kora este olyan súlyos
sérüléseket okozott a csernelyi idős sértettnek, hogy az a helyszínen életét
vesztette.
A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított a kora esti órákban kiskorú
testvérei kíséretében megjelent az időskorú sértett ingatlanánál és
megkérdezte a bejárati ajtóban tartózkodó asszonytól, hogy vágjon-e neki fát.
A sértett erre nemleges választ adott és becsmérelni kezdte a háza előtt
megjelent fiatalokat, mire a terhelt odament a sértetthez és veréssel
fenyegette meg őt. Az asszony és a fiú kölcsönösen leköpték egymást, majd a
gyanúsított újabb fenyegetés után a sértett fülbevalóját kérte, melyet az
megtagadott. Erre válaszul a fiú magához vette a lépcső mellé támasztott
járássegítő botot, belökte az asszonyt az ajtón és az eszközzel több
alkalommal – köztük a fején – megütötte őt, aki a bántalmazás következtében
az élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket szenvedett és a helyszínen
elhunyt.
A gyanúsított fenti cselekménye a nyomozás jelenlegi adatai alapján,
bizonyítottság esetén alkalmas lehet halált okozó testi sértés megállapítására,
ugyanakkor a további nyomozási eredményekhez képest nem zárható ki más,
nagyobb tárgyi súlyú bűncselekmény megállapíthatósága sem.
A bíróság álláspontja szerint a kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény miatt
megindult eljárásban kiszabható szankcióra figyelemmel a fiatalkorú esetében
fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, tartani kell továbbá attól is, hogy
szabadlábon hagyása esetén a bizonyítást veszélyeztetné tanúk
befolyásolásával, megfélemlítésével. A bíróság mindezeket mérlegelve 2023.
február 20. napjáig elrendelte a gyanúsított letartóztatását.
A végzés nem végleges.