Borsod megye dobogós.  Kiderült, hol a legveszélyesebb az élet hazánkban

A KSH adatai szerint – erről a HelloVidék korábban itt írt – a korábbi években a bűncselekmények számát tekintve számos területen javulás tapasztalható: Magyarországon például kevesebb garázdaság történt és kevesebb az ittas járművezető garázdálkodik az utakon. Összességében azonban már nem ennyire örömteli a kép: a KSH adatai szerint 2022 első három negyedévében az összes magyarországi régióban nőtt a regisztrált bűncselekmények száma. A HelloVidék most utánajárt, hogy melyik vidéki járásban történt 2022-ben a legtöbb bűncselekmény.

A KSH rendszeresen közli a regisztrált bűncselekmények, elkövetők, elkövetések, sértettek, sértetté válások negyedévenkénti, megye és régió szerint számait. A 2022-es első és második és harmadik negyedéve adatait vizsgálva – ahogy a tavalyi évben is – idén is toronymagasan Budapest és Pest megye viszi a prímet. Utána a bűncselekmények számát tekintve még megyei bontásban:

  • Borsod-Abaúj-Zemplén (2999 bűncselekménnyel)
  • Bács-Kiskun (2152 bűncselekménnyel)
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg (2 131 bűncselekménnyel)
  • Győr-Moson-Sopron (1 997 bűncselekménnyel).

A 2021-es évi statisztikai adatok is igen hasonlóak voltak – talán annyit érdemes megjegyezni, hogy 2022-ben Bács-Kiskun megye „előkelőbb” helyre sorolódott.

A 2022. harmadik negyedévének adatai szerint- így alakult a régiók közötti sorrend (a legbiztonságosabbtól haladunk a legveszélyesebb régiók felé):

  1. Budapest (10 735)
  2. Észak-Magyarország (5372)
  3. Észak-Alföld (4 819)
  4. Pest (4 586)
  5. Dél-Alföld (4 178)
  6. Nyugat-Dunántúl (3 643)
  7. Közép-Dunántúl (3 521)
  8. Dél-Dunántúl (3 264)

Még naprakészebb és frissebb statisztikai adatokat nyerhetünk a police.hu tematikus fertőzöttségi térképéről, ahol külön, megyei és járási bontásban, a bűncselekmények fajtáira is rákereshetünk. A HelloVidék által vizsgált időszak az elmúlt egy év volt: a 2021. 12. 18 – 2022. 12. 18-ig tartó időszak.

Ha kíváncsi vagy a teljes cikkre, olvasd el azt a HelloVidék oldalán!