Miskolc, a jegy- és bérletárak 20 százalékos emelésétől idén 559 millió forint plusz bevételt tervez a társaság

A CNG gáz árának drasztikus emelkedése miatt az ilyen hajtású autóbuszokat kevesebbet járatják és újra előkerültek a dízel üzemű járművek. Ettől 133 millió forint megtakarítást remél a társaság. A tíz elektromos hajtású autóbusz futásteljesítményének növelése a tervek szerint 191 millió forint eredményjavulást jelent. Szó van kedvezőbb energiaköltségű járművek bérléséről, vásárlásáról, amely 100 millió forint megtakarítást jelenthetne, illetve várja a társaság az úgynevezett midi-buszokra (kisebb méretű, ezáltal kisebb fogyasztású buszokról van szó) a kormányengedélyt: ez 138 milliós eredményjavulást jelenthetne. Mindezek mellett van több kisebb takarékossági tétel is, a járművek amortizációjának módosítása, vagyontárgyak értékesítése, a telephelyi gázfelhasználás racionalizálása, vagy a tervezett költségek saját hatáskörben történő csökkentése révén.

Az MVK Zrt. takarékosság, eredményjavító intézkedései között mégis egy ilyen tétel a legnagyobb, amelyet az utasok fizetnek meg. Ugyanis az 1,299 milliárd forintos intézkedéscsomagban a jegy- és bérletárak 2023. január 1-jétől hatályos átlagosan 20 százalékos emelésétől idén 559 millió forint plusz bevételt tervez a társaság.

boon.hu