A magyarok Romániába járnak magyar lisztért

Nem csak vásárolni, de dolgozni is egyre több magyar jár át Romániába Magyarországról – derül ki az RTL Híradó riportjából. A kacifántos helyzetről a román Pro tévé készített összeállítást, melyben egy boltos arról beszélt, azt a lisztet adják el a magyaroknak, amit Magyarországról importálnak.

Egyre több magyar dolgozni is átjár, például egy járművekhez kormányokat gyártó nagyváradi üzembe. A gyár egyik magyar dolgozója, a határtól alig 10 kilométerre élő Dórának a férje is a gyárban dolgozik és fejenként több mint 400 ezer forintot visznek haza. A nő azt meséli, jobban keres és közelebb is van a munkahelye, a magyar oldalon pedig az ő környékükön egyáltalán nincs munka.

A nagy bevásárlásokat a magyarok főleg a hétvégéken intézik Romániában. Az eladók szerint sokat panaszkodnak a cukorválságról, és hogy már lisztet sem tudnak venni. “Megveszik tőlünk azt a lisztet, amit Magyarországról importáltunk” – mesélte a stábnak egy eladónő. Visszafelé pedig még meg is tankolnak olcsóbban.

Az árstopokat egyelőre április 30-áig hosszabbította meg a kormány, de a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke már bedobta, hogy ideje lenne megtervezni a kivezetésüket. (Hvg)

5 Responses

  1. „Egyszer egy elmegyógyintézetben fordított napot tartottak, és a bentlakók hozhatták a szabályokat.
    Így szültetett meg a modern idők liberalizmusa, az aberralizmus.”

    2
    2
    1. Betű szerint ugyanaz, mint a nácik uszítása a zsidók ellen. Ugyanaz a hangnem, ugyanazok az eszközök, ugyanaz a cél is. A gazdaságot a sztálini, a társadalmat a hitleri elvek mentén szervezi Orbán.

      Magyarország a 21. században.
      Van mire büszkének lenni.

      4
      1
    2. https://uploads.disquscdn.com/images/3500f8ca9d912970204424d463057693bd9dad88318931700eb583d434a409e2.jpg?w=800&h=457

  2. Szájer le föl az ereszen, Fohsz tivadar meg a kiskorúakkal, orbán a kényszermozgásaival
    ez igen
    mesélj még, mit tudtok, szarkupacok?

    3
    1

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű