Az ukrajnai Melitopol polgármesterét már a háború első napjaiban elrabolták az orosz csapatok, majd hat napot töltött börtönben, mielőtt fogolycserével szabadult. A 34 éves Ivan Fedorov most a távolból próbál segíteni a megszállt településen élőknek, és Orbán Viktorról is megvan a véleménye, amit Strasbourgban osztott meg a hvg.hu-val.

„Nincs gyógyszer, nincs élelem, de legfőképpen nincs biztonság” – így írja le az oroszok által megszállt Melitopol mindennapjait a város polgármestere. Ivan Fedorov ezt már csak az ottmaradt lakók elbeszéléseiből tudja: őt magát még az Ukrajna ellen indított háború első napjaiban rabolták el az orosz csapatok, amit egy térfigyelő kamera is rögzített.

A 34 éves politikus hat napot töltött fogságban, és bár őt nem kínozták meg, a szomszéd cellákból folyamatosan áthallatszott az emberek sikoltozása.

„Ha valakit partizánnak, vagy ellenállónak hittek, eltörték a karját, betörték a fejét. Nem csak hallgatni, megérteni is nehéz volt. Tudtam, hogy az én cellámba is bármikor bejöhetnek, és ugyanezt tehetik velem. Az oroszoknak semmit nem jelent az élet” – emlékezett vissza Fedorov, aki fogolycserével szabadult.

A polgármester érdekében személyesen Volodimir Zelenszkij elnök járt közben, végül kilenc orosz katonát adtak érte. Fedorov azóta rengeteg időt tölt külföldön, és ő volt az egyik, aki decemberben Strasbourgban átvette a „bátor ukrán népnek” megítélt Szaharov-díjat az Európai Parlamentben. (A díjátadón ott volt Julia Pajevszka mentőtiszt is, aki csapatával együtt embereket mentett Mariupol ostroma alatt, a vele készült interjút ezen a linken olvashatják.)

Felszólalásaiban Fedorov az Európai Parlament képviselőit többször is figyelmeztette arra, hogy Ukrajnának segítségre van szüksége, hogy megvédje területét az orosz csapatoktól, a harcot azonban nemcsak saját magukért, hanem az európai értékekért is vívják.

„A gyermekeink jövőjéért és az Európai Unió biztonságáért is küzdünk. Ha nyerünk, akkor Ukrajna és az Európai Unió együtt nyer. Ha veszítünk, akkor viszont együtt veszítünk” – mondta.

Ivan Fedorov Strasbourgban a Szaharov-díj átadásán 2022. december 14-én
© AFP / Frederick Florin

Régi város, új feladatok

A polgármester a megszállt Melitopolban élők mindennapjairól, és saját jelenlegi munkájáról már a hvg.hu-nak adott interjúban mesélt. (A beszélgetést két külföldi újságíróval együtt vettük fel – a szerk.) Mint mondta, sok információt kapnak az ottmaradt lakóktól, mostani feladata között pedig már nemcsak az szerepel, hogy nekik megpróbáljon valahogy segíteni, hanem az is, hogy az Ukrajna területén szétszóródott, a városból elmenekült helyieket is összetartsa.https://hvg.hu/itthon/20221228_Melitopol_polgarmester_Ivan_Fedorov_interju