Így mindegy is már, hogy kit kefélt habosra előtte, mert a homofób alaptv. kiment a keze alól. A nap
>> Magyarországon az utolsó választáson hangyafasznyival a jelenleg is kormányzó párt nyert 2010-ben. Az azóta lebonyolított 3 mókás dolgon 14,18 és 22, az “emberek” még 3x fejezték ki szándékukat, hogy ez a teljhatalommal megfejelt kétharmados rendeleti kormányzás az igényük.xxxxbűnxxx a Corvinust fenntartó alapítvány Kuratóriumának elnöke. Aki még a kormányinfón is egy mexikói képpel akarja hitelesíteni a káoszintézkedésüket.
– hogy az igazságügyi miniszterhelyettes a beiktatása napja óta a nyomozati iratok alapján végrehajtásokból származó kenőpénzt vesz át a fidesz-éra alatt megújult Magyar Bírói Végrehajtói kar elnökétől, aki jelenleg is előzetes letartóztatásban van, de elnök .
– hogy az egyik legnyugatibb város fideszes polgármestere, családapa, olimpiai bajnok, a Széchenyi 2020-as pályázat nyerteseinek háláját egy jachton, xxxxxxxxxxxx
– hogy az MNB 41. elnöke aki a Magyar Banán tervével lett az, fairy tale-t, meg interkontinentális fordítókorong szerepet vizionál az országnak, pöttyös valaggal, miközben a nemzeti valuta érték nélküli fos a regnálásuk alatt.– hogy a magát külügyminiszternek nevező Lavrov által kitüntetett kabócalábú pojáca, munkát hazudik, vezetékes telefonnal a fülén fotózva, miközben egy jachton lengeti a nagy fejét.Aki egyetlen bólintásával elintézte, hogy az EMA-engedélymentes Szputnyikkal megfelelő dokumentáció, összetételellenőrzés, stabilitási vizsgálat és utánkövetés nélkül a 60 év feletti magyarokat vakcinázzák, piacot biztosítva Putyinnak, civilizációs jóváhagyás nélkül.
– hogy a Magyarország erkölcsi és jogi kereteit megszabó Alaptörvény kodifikátora Magyarországot képviselte az Unió csúcsszervében, csúcsszinten akkor, amikor a fogadó ország járványügyi szabályát szegte.akkor amikor a fogadó ország rendvédelme elől szökött
az csak kikacsintás, bónusz, hogy szivárványos sapeszban, tatyóban cuccal tette 60 évesen, nem akármilyen ereszgyakorlatot bemutatva, így mindegy is már, hogy kit kefélt habosra előtte, mert a homofób alaptv. kiment a keze alól.
– és a nemzetgazdasági bizottság alelnökeként vigyorgó buta sínbohóc boldogról pl szó sem esett, aki ellen akkor már gyanúsítotti eljárás folyt.
– Se tállairól, akinek nem kell a nyelvtudás, mert NAV-elnökként állítja, hogy a adózás, az a magyar nyelv szabályai szerint zajlik.

van még buta barom, bőven ülnek a nagymagyarország térképes irodáikban. élvezzétek a hülyeuralmat. <<