Rendezzük végre közös dolgainkat, ez jó mulatság, férfi munka, gondoljátok meg, proletárok, a gróf tán épp agarász.
Pilz Olivér mégsem dobálhat Molotov-koktélt
Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Ha a magyar szeretné a hazáját, akkor a Karmelita újsütetű és idegenszerű erkélye alatt még mindig láthatóak lennének üvegcserepek a vértől megbarnult, büdös zsírtól, pálinka és gyógyszerszagú fostól sikamlós kövezeten.
Nyugi van!
Hegedűs Andika most mutogatja vendégeinek az Ország Házát, a Kossuth teret. Beszél a gúlákról , az Apró-klán haladó hagyományairól is.
„A tömegmészárlás áldozatainak emlékműve
Az áldozatok számáról nincs biztos adat. A sortűz után a belvárosi kórházak megteltek, de a Központi Mentőállomás épületébe is tömegével szállítottak be sérülteket. Számuk csak hozzávetőlegesen állapítható meg, mert a Mentőszolgálat hivatásos szakemberein kívül laikus önkéntesek is részt vettek a sérültek, haldoklók ellátásában és elszállításában így a pontos korabeli betegdokumentáció elmaradt.[12]
Kő András és Nagy J. Lambert kutatásai szerint legalább 75-en vesztették életüket a Parlamentnél és környékén leadott sortüzekben és lövöldözésben (14-en a kórházban) és 284-en sebesültek meg[forrás?]. Összesítésük szerint 61-en a téren vesztették életüket, és meghalt további hat határőr, két rendőr, két folyamőr, két kormányőr és két szovjet katona is.[13]
Egyes szemtanúk tizenkét olyan megrakott teherautóról számoltak be, amelyek a sortűz áldozatait szállították el a térről. Körömi Teréz kutató 234 áldozat nevét gyűjtötte össze. Kéri Edit 1000 főre becsüli a téren elesettek számát, Mikes Tamás pedig október 24 -én 820 halottat számolt meg egy ismerősével együtt, a Kerepesi temetőben, 50-es gúlákba rakva.”
„Hogyan érdemes tanítani?
Sok évvel ezelőtt Mrs. Thompson 5. osztálya előtt állt és azt a hazugságot mondta a gyerekeknek, hogy mindegyiket egyformán szereti. De ez lehetetlen volt, mert az első sorban egy Teddy nevű kisfiú olyan rendetlen és figyelmetlen volt, hogy Mrs. Thompson valójában élvezettel írta feladataira vastag piros ceruzával nagy X jeleket, és a lap tetejére a legrosszabb érdemjegyet írta.
Egy napon Mrs. Thompson a gyerekek régi bizonyítványait nézte át és megdöbbent Teddy előző tanítóinak bejegyzésein.
„Teddy tehetséges gyerek, gyakran jókedvűen kacag. Munkáját pontosan végzi és jó modorú. Öröm a közelében lenni” – írta első osztályos tanítója.
Második osztályos tanítója ezt írta: „Teddy kitűnő tanuló, osztálytársai nagyon szeretik, de aggódik, mert édesanyja halálosan beteg. Az élet Teddy számára valódi küzdelem lehet.
Harmadik osztályos tanítója ezt írta: „Édesanyja halála nagy megrázkódtatás a számára. Igyekszik mindent megtenni, de édesapja nem nagyon törődik vele és otthoni élete valószínűleg hamarosan nehezen elviselhető lesz számára, ha nem történik valami változás az életében.”
Negyedik osztályos tanítója ezt írta: „Teddy visszahúzódó és nem sok érdeklődést mutat az iskola iránt. Nem sok barátja van és néha alszik az osztályban.”
Ezeket olvasva Mrs. Thompson ráébredt a problémára és elszégyellte magát.
Még rosszabbul érezte magát amikor a karácsonyi ünnepen tanítványai fényes papírba csomagolt, gyönyörű szalaggal átkötött ajándékait bontogatta és köztük meglátta Teddy ajándékát a fűszeresnél kapható vastag barna papírba
bugyolálva.
Mrs. Thompson a gyerekek előtt bontogatta az ajándékokat és gondosan nyitotta ki Teddy csomagját. Néhány gyerek nevetni kezdett, amikor meglátta a kövekkel kirakott karkötőt, amiből néhány kő hiányzott és mellette egy negyed üvegnyi parfűm volt. De a gyerekek nevetése abbamaradt, amikor hallották, ahogy felkiált: „Milyen szép karkötő!” és látták ahogy felveszi
a karkötőt és csuklójára cseppent a parfűmből.
Teddy Stoddard egy kicsit tovább maradt az iskolában, hogy megszólíthassa,
„Mrs. Thompson, ma olyan volt az illata, mint valamikor édesanyámé.”
Legalább egy órán keresztül sírt, amikor a gyerekek elmentek. Attól a naptól kezdve nem olvasást, írást és matematikát tanított. Elkezdte a gyerekeket tanítani.
Mrs. Thompson különös figyelmet szentelt Teddynek. Ahogy dolgozott vele,Teddy elméje mintha életre kelt volna. Minél több bátorítást kapott, annál gyorsabban reagált. Év végére Teddy az osztály élére került és hazugsága ellenére, hogy minden gyerekeket egyformán szeret, Teddy legkedvesebb diákja lett.
Egy évvel később egy üzenetet talált Teddytől, amit az ajta alatt csúsztatott be. Az állt benne, hogy ő volt élete legjobb tanítója.
Hat év múlt el, amikor egy újabb üzenetet kapott Teddytől. Azt írta, hogy befejezte a középiskolát, az osztályában harmadik volt az élen és Mrs.Thompson még mindig a legjobb tanítója.
Négy évvel később egy újabb üzenet érkezett, amiben azt mondta el, hogy bár voltak nehéz időszakok, kitartott tanulmányai mellett és hamarosan egyetemi diplomát szerez, legmagasabb kitüntetéssel.
Biztosította Mrs. Thompsont, hogy még mindig a legjobb és legkedvesebb
tanára, aki valaha is volt.
Még négy év telt el és újra levél érkezett Teddytől.
Ebben elmondta, hogy miután megszerezte diplomáját, elhatározta, hogy tovább tanul. Hozzátette, hogy még mindig a legjobb és legkedvesebb tanítója, aki valaha is volt. Ez alatt a levél alatt az aláírás hosszabb volt: Dr .Theodore F. Stoddard.
A történetnek nincs vége itt. Azon a tavaszon újabb levél érkezett.
Teddy elmondta, hogy találkozott egy lánnyal és nősülni készül. Elmondta, hogy az apja már két évvel azelőtt meghalt és kérdezte, hogy Mrs. Thompson elfoglalná-e a vőlegény édesanyja számára fenntartott helyet. Természetesen Mrs. Thompson elfogadta a meghívást.
A régi karkötőt vette fel, amiről kövek hiányoztak és azt a parfűmöt cseppentette magára amire Teddy úgy emlékezett, hogy utolsó együtt töltött
karácsonyukkor viselte az édesanyja.
Megölelték egymást, és Dr. Stoddard Mrs.Thompson fülébe súgta, „Köszönöm,
Mrs. Thompson, hogy hitt bennem. Hálásan köszönöm, hogy segített nekem, hogy fontosnak érezzem magam, megmutatta nekem, hogy számítok és az életem érték.”
Mrs. Thompson könnyekkel a szemében visszasúgta, „Teddy tévedsz. Te voltál az, aki megmutattad nekem, hogy számítok és az életem érték. Amikor találkoztam veled megtanultam, hogy hogyan érdemes tanítani.”