Az évnek ebben az időszakában leginkább a pszichiátriai problémákkal küzdők keresnek meg minket

Együtt mentettek két életet is a barátnők

A Miskolci Mentésirányításon dolgozik a két barátnő. Dojcsákné Enikő 22 éve, Besenyei Ivett pedig 13 éve szolgálja odaadóan a hivatását. Sok különleges mentést, tömeges balesetet és szülést éltek már át így közösen, egymással szemben ülve – számolt be közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat. – Olyan azonban november végén történt először, hogy minkét bajtársnő újraélesztést vezényelt telefonon keresztül ugyanabban a szolgálatban, a történtekről akkor beszámolt portálunk.  Egyikük egy Szendrőládon, az utcán összeesett 64 éves nő életéért küzdött telefonon keresztül, a másik mentésirányító pedig kicsivel később egy gyöngyösi hipermarket vásárlóit instruálta egy 70 év körüli nő újraélesztésére.

Családi barátsággá alakult

– Munkakapcsolatból alakult ki a barátságunk. Már jó ideje a miskolci mentésirányításon dolgoztam, amikor Ivett mentőápoló tanuló korában, szekundánsként jött hozzánk. Egyből nagyon erős szimpátia alakult ki köztünk. Ő talpraesett, karakán, kommunikatív egyéniség, egy központi figura – idézte fel Dojcsákné Enikő. – Nagyon örültem, amikor munkatársként is visszatért hozzánk. Mára már eltűnt a köztünk lévő 12 év korkülönbség. Rokoni kapcsolatba is kerültünk, hiszen a nagy lányomnak Ivett lett a bérma keresztmamája. A 14 szolgálati napból ötöt-hatot igyekszünk együtt vállalni a hónapban. Ha tehetjük, úgy próbálunk helyezkedni az irányító csoporton belül, ahol nyolc-tíz ember dolgozik egyszerre, hogy egymás közelében legyünk. Fontos az együttműködés a kollégákkal.

Fontos a gyors döntés

A mentésirányítóknak az a feladatuk, hogy mérlegelik a hívás súlyosságát és azt, hogy milyen jellegű segítségre van szükség.

– Elengedhetetlen a gyors helyzetfelismerési-képesség és a hatékony, érthető, lényegre törő kommunikáció. Életveszélyes, magas prioritású esetekben egészen a mentőautó megérkezéséig vonalban kell maradnunk a bejelentővel, hogy az esetleges állapotváltozások esetén azonnal tudjunk instrukciókat adni az ellátással kapcsolatban. A nehezen beszélő, erősen reklamáló, vagy kissé agresszív hívók felé pedig türelmet kell mutatnunk. Mindenkinek, aki bajba kerül, azt ajánljuk, hogy a 112-es segélyhívószámot hívja, ahonnan továbbirányítják a megfelelő helyre. Akkor is érdemes felemelni a telefont, hogyha bagatellnek tűnik egy probléma, de tanácstalan valaki. Mi olyankor is tudunk megnyugtató egészségügyi tanácsot adni – hívta fel a figyelmet a szakember.

Együttműködéssel sikeres

A két barátnő mindig figyel egymásra munka közben.

– Bármilyen szakmai kérdés felmerül, akkor a hivatalos továbbképzéseken felül Ivettel is gyakran átbeszéljük. Ötleteket adunk, hogy mit kérdezzen a másik és ha szükséges, küldünk mentőautót, szólunk a mentésvezetőnek, vagy riasztjuk a katasztrófavédelmet, rendőröket. Mivel ez akár 20 perc is lehet, ha vidékre megy a mentő, akár olyan is előfordulhat, hogy telefonon keresztül kell levezetnünk egy szülést – emelte ki a mentésirányító.

Sokat tanult Enikőtől

Ivett is pozitívnak értékeli, hogy a munkakapcsolat barátsággá szövődött.

– A mentőápolói gyakorlatomat a miskolci mentésirányításon töltöttem. Enikő sokat oktatott, amikor 2009-ben elkezdtem a mentőállomásra járni – emlékezett vissza Besenyei Ivett. – Nálunk bevett dolog, hogy a tanulók, illetve az új kollégák mindig egy rutinosabb munkatárs mellé kerülnek. Nem régen karoltuk fel egy fiatalabb, férfi kollégánkat már Enikővel közösen, aki pár hónapja jött. Rengeteg mindent tanultam anno én is Enikőtől. Ő mutatta meg nekem az egész rendszer működését. Persze más kollégák szintén voltak ott, akik mellé beültettek, de már akkor szimpatizáltunk egymással, amiből aztán nagy barátság lett. Családilag is összejártunk, amikor még nem született meg a gyerekem. Tartottunk közös grill partikat és együtt mentünk nyaralni.

Szerethető hivatás

A gyöngyösi eset alkalmával, szokásukhoz híven éppen együtt dolgozott a két barátnő.

– Egymás mellett ültünk, amikor befutott a hívás. Enikő hallotta a beszélgetést, és azonnal jelezte a mentésvezetőnek, hogy ezt jelezze a másik megye irányító-csoportjának. Tehát ez az egész csapatmunka. Egy sikeres mentéshez a szakmaiság mellett a határozottság is nagyon fontos, hiszen egy-két kérdésből ki kell derítenünk, hogy milyen esetről van szó. A hívók legtöbbször laikusok és rá kell venni őket a telefonban, hogy kapcsolódjanak be a sérült, vagy beteg stabilizálásába addig, amíg kiér a mentő. Az újraélesztés eredményessége gyakran ettől függ, ehhez mi minden segítséget részletesen megadunk. Sokkal rosszabbak a túlélési esélyek, hogyha a hívó nem a baleset mellől telefonál. Az évnek ebben az időszakában leginkább a pszichiátriai problémákkal küzdők keresnek meg minket. Sokan egyedül vannak, magányosak és néha elmesélik a családi vitákat is. Az elején nagyon a szívemre vettem minden hívást. Olyan is volt, amikor sírva mentem haza, például egy sikertelen gyermek-újraélesztés után. Mostanra azonban megtanultam ezt kezelni, hiszen fontos, hogy én ne menjek tönkre. A sikeres életmentések miatt mégis nagyon meg lehet szeretni ezt a munkát. Az irányító csoportban egyébként, ahol több mint negyvenen dolgozunk családias, segítőkész légkör uralkodik. Egymással is meg szoktuk beszélni a nehezebb eseteket. Viszont hamar a következő hívásra kell koncentrálni, ami már teljesen más – mondta a fiatalabb mentésirányító.