NEHÉZ, DE EREDMÉNYES ÉVET ZÁRT A MIHŐ, ÁLLÍTJÁK A MIHŐSÖK

– Úgy gondolom, hogy a kollegák a maguk munkakörében elismertek, de mi is szeretnénk őket elismerni és kérni azt, hogy a továbbiakban is ugyanilyen lendülettel, lelkesedéssel és elhivatottsággal végezzék a munkájukat. Tudjuk, hogy nem könnyű, hiszen társaságunk speciális munkát végez, vannak olyanok, akik gyakorlatilag folyamatos üzemben, napi 24 órában végzik a feladatukat, akár hétvégén és ünnepnap is. Ezt nem lehet elégszer elismerni és megköszönni – hangsúlyozta Korózs András.

– A Miskolci Távhőszolgáltató már több mint negyvenéves vezetékrendszert üzemeltet, ezért számos kihívással nézünk minden évben szembe. Lehetőségeinkhez mérten igyekszünk korszerűsíteni: idén a Rácz Ádám utcán és a Hegyalja utcán cseréltünk vezetéket körülbelül 500 méteres szakaszon. Ez egy nagyságrendileg 200 milliós beruházás volt – ismertette Bernáthné Barczi Judit koordinációs és kommunikációs főmunkatárs. – Egy nagyobb szabású vezetékrekonstrukciót is tervezünk, ehhez azonban pályázati forrásra várunk. Novemberben nyújtottunk be egy pályázati csomagot, amennyiben ezt támogatásra érdemesnek ítélik, akkor egy körülbelül egy kilométeres szakaszt tudunk megújítani az Avason, és négy hőközpontot tudunk korszerűsíteni, távfelügyeletre kötni.

A MIHŐ számos szakmai sikert is magának tudhatott 2022-ben: ügyfélszolgálati csapatuk ismét megnyerte a Mesterfutam – Ügyfélszolgálatok Rangadóját, pályaorientációs bemutatókat tartottak, részt vettek az Erőművek éjszakáján és a Távhőszolgáltatás Napja rendezvény központi helyszíne voltak, idén is szoros kapcsolatot ápoltunk a Mesevár Óvodával. Emellett gazdasági területen is fejlesztett a MIHŐ, elektronikus számlaigazolási rendszert vezettek be, és csatlakoztak az e-bejelentő felülethez, hogy kényelmesebb legyen ügyfeleiknek az ügyintézés.