Kiképzési hiányoságok? Kegyetlenül megvert két rendőrt egy szlovák férfi Miskolcon

Az egyik rendőrt páros lábbal fejbe is rúgta az agresszív férfi.

A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint szombat éjjel a barátaival wellness hétvégére hazánkba érkező szlovák fiatal részegen balhézott Miskolc belvárosában, ezért a rendőröknek kellett intézkedniük vele szemben.

A 25 éves férfi váratlanul, egy hirtelen mozdulattal, ököllel arcon ütötte az egyik rendőrt, majd miután a másik rendőr lefogta a karját, azt a szorításból kirántotta és őt is megütötte. Ezt követően az egyenruhások földre vitték a férfit, melynek ellenállt, majd a hátán fekve az őrmestert páros lábbal fejbe rúgta, majd egyszer a bordáját, továbbá mindkét lábszárát többször megrúgta.

A rendőrök 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedtek, így feljelentést tettek a férfi ellen.