Szentkirályi Alexandra  Szerencsen egy cukiban mondta fel a kötelezőt

A magyar kormány minden egyes magyar munkahelyért meg fog küzdeni, és mindent megtesz azért, hogy az elmúlt tizenkét évben létrehozott egymillió munkahely megmaradhasson – hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencsen, sajtótájékoztatón, amelyet egy olyan cukrászdában tartott, amely sikeresen regisztrált az energiatámogatási programra.

Kiemelte: a kormány számára nagyon fontos az, hogy akkor, amikor egész Európa szenved „ettől a bizonyos szankciós energiafelártól vagy a szankciós inflációtól, akkor mi ott álljunk az emberek mellett”. Hozzátette, ezt teszik például a rezsicsökkentés egy formájának fenntartásával, az árstopokkal, a kamatstopppal és a benzinstoppal. – A vállalkozások védelme is fontos a kormány számára, hiszen ezek a kis- és középvállalkozások rengeteg magyar embernek adnak munkát – fogalmazott.

– Amikor a kormány döntött az energiatámogatási programról, azt tartotta szem előtt, hogy ezek a munkahelyek meg tudjanak maradni. Emiatt a támogatás elnyerésének egyik feltétele, hogy a munkahelyek minimum 90 százalékban megmaradjanak – jegyezte meg. A programra, amellyel az év utolsó három hónapjára nyerhető el 50 százalékos rezsitámogatás, december 15-ig lehet regisztrálni, és december 26-ig lehet benyújtani a pályázatot.