Csészényi Mariann tanárnő fizetése 9 év alatt mennyi volt a miviznél és milyen munkát végzett ott…?”Jogunk van tudni hiszen a mi pénzünk.”
Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Először is, hallgassanak bele a miskolci civil szervezet kampánydalába (mp3; 4,8 Mb).
„Kedvcsinálóként a ballada legjobb sorai:
(…
) Nehéz sorsunkban nem volt segítség, kohászatunk így oda lett.
Vasgyári munkás, ó büszkeségünk, keserűség lett az életed.
(…)
Nehéz sorsunkban ma sincs segítség, jó Káli Sándor több lovon ül.
Míg Fedor Vilmos alpolgármester kocsonyabálon he-hegedül.
(…)
Súlyos a számla: fizetnünk kell! Vízműnek annyi, multi viszi el.
Sok könyvvizsgáló dolgozott rajta, míg eladhatta Szűcs Erika.
(…)
Szép városunkat még szebbé tesszük, és nem ürül ki közben zsebünk.
A jót is jobbá tehetjük együtt, ha akaratod közös velünk.
(…)
Amikor először hallottuk, azt hittük, hogy a Borsod megyei Fidesz áll a monstre hosszúságú, de annál egyszerűbb felépítésű mű mögött, még Répássy Róbertet is megkerestük, aki csak annyit tudott mondani, a miskolci kampányoktól nem idegen a zeneiség, a szocialista Fedor Vilmos polgármester például Bill Clinton modorában, gitárral szokta járni a kampányeseményeket.”
Jut eszembe! Mi van a DK jobbik tagozatának érpataki modelljével? 🤣😂😁😅
„Emberi mivoltából vetkőzött ki a Jobbik politikusa, ráadásul pont egy női képviselőjelölt lakossági fórumán” – írta. Szerinte a rendben zajló lakossági fórum vége felé megjelent Tardi Béla, „a magát, az érpataki modell jogászának nevező férfi, nem sokkal érkezése után, ízléstelen beszólásaival, ordítozásával csinált botrányt, majd az őt, a helyiségből kitessékelni igyekvők egyikét arcul csapta.”
Az incidensnek, a Fidesz-KDNP-s képviselőjelölt, Szécsényi Mariann vetett véget azzal, hogy rendőrségi intézkedést, rendőri segítséget kért”
És?Akkor már nem is „dolgozott” a miviznél?vagy mi az összefüggés?
„Ez egy előre megtervezett provokáció volt, nagyon sajnálatosnak tartom, hogy egy, a lakosság érdekében szervezett, közérdekű fórumon ilyen megtörténhetett. A Jobbik helyi képviselőjelöltje, Cseléné Czigula Edina odajött hozzám, és elnézést kért a történtekért – mondta még el Szécsényi Mariann.”
Itt mintha egész máshogy hangzik Mariann sztorija:
„Jakab Péter, a Jobbik miskolci polgármesterjelöltje péntek reggel közleményben reagált: tűrhetetlennek és elfogadhatatlannak nevezte, ami a csütörtöki fórumon történt.
Szerinte egy Fidesz-aktivista minden további nélkül megtámadhatta Tardi Bélát, az Érpataki Modell jogsegélyszolgálatának vezetőjét, csak azért, mert fel merte tenni a kérdést, hogy hova tűnt a lakossági fórumról a városrész kormánypárti képviselője, a trafikbotrányról elhíresült Takács Gábor.
„Erre a kérdésre lehetett volna azt is válaszolni, hogy nem mer az emberek szemébe nézni, ehelyett azonban egyszerűen megtámadták a kérdezőt” – fogalmazott a polgármester-jelölt.
„Tardi Béla azonnal értesítette a rendőrséget, mi pedig bízunk benne, hogy a támadó megkapja méltó büntetését. Ezen a héten mind a Jobbik, mind a Fidesz bemutatta azt, ami a sajátja: a Jobbik programot, a Fidesz erőszakot” – tette hozzá””
A Parizeus mondja, de a mamuszosnak hitelesíteni kell. 😂😅🤣😁
Nincs rá szüksége.Ti magatok hitelesítitek őt..:
2022 november 11
„Egy híren belül négy hamis állítás volt Jakab Péter lakásügyeiről a TV2 híradójában”
„Az önkormányzati tulajdonú, helyi vízművállalatokban az értékesíthető tulajdonrészek ugyanis a rendszerváltás óta már túlnyomórészt elkeltek Magyarországon. Utoljára a miskolci városi vízmű került kalapács alá 2006-ban, a „vízprivatizációs éhséget” pedig jól jelzi, hogy a meghirdetett, egymilliárd forintos árhoz képest négymilliárdos ajánlat is érkezett rá, ám az önkormányzat végül mégis visszalépett.
Felosztották a piacot
Azóta minden befektető arra vár, hogy mikor fogják privatizálni a regionális vízműveket, és erről szólt az állítólagos háttéralku is: Kelet-Magyarországon a Veolia, Nyugat-Magyarországon a Suez kapta volna a regionális vízi közműveket, és ezeket az elaprózódott, helyi vízművállalatokkal összevonva érték volna el az optimális, regionális üzemméreteket. Ez a megoldás nem lett volna szokatlan, hiszen 1984-ben Párizsban is a Szajna mentén osztozott meg az önkormányzati vízművállalaton a Veolia és a Suez.
Nem véletlen az sem, hogy a Kelet-Magyarországon elhelyezkedő regionális vízműtársaságok éppen a kazincbarcikai székhelyű ÉRV-be olvadtak volna, mert ezzel a társasággal a Veolia szoros kapcsolatokat ápol, már a miskolci városi vízműre is konzorciumban adtak be árajánlatot. Ha az ÉRV-nek sikerül bekebeleznie a Duna menti és aTisza menti regionális vízművet, az már európai szinten is jelentős privatizációs célpont. „Mindenki tudta, hogy a Veolia táplálja ezt az ötletet” – fogalmazott egyik neve elhallgatását kérő forrásunk.” /INDEX. Vízháború Magyarországon I./
Turkálgatunk?
Az alpolgármester férjének mennyi a fizetése a holdingnál?
Semennyi, mert nem ott dolgozik. Egyéb?
más holding cégnél sem?
„2020. júl. 6. — Varga Andrea Klára alpolgármesternek a férje, Szabó Zoltán, a MIHŐ Kft. Felügyelő Bizottságának a tagja”
A felügyelő bizottsági tagság az mióta munkaviszony te barom?
2022.11.11. – 15:18, 15:23, 15:36, 15:42
Kikommentelgetted magad Mariann?:):):) Akkor most halljuk a választ.
Perelted már?
Miért kellett volna?
Csészényit kérdezd, őt szólítottad meg.
Olvassa ő ne aggódj,Bandiék is.,csak jobban szeretnek a virágórával társalogni…:):):)Telefosott fideszesekkel tele a frakció.
Csészényit kérdezd, őt szólítottad meg.
„2020. júl. 6. — Varga Andrea Klára alpolgármesternek a férje, Szabó Zoltán, a MIHŐ Kft. Felügyelő Bizottságának a tagja”
És?
Ahogy a Tanú című filmben elhengzott: egy banda ez mind