Debrecenben dől el, holtan jöhet-e ki a börtönből a borsodi gyilkos
Felvétel: archív, TV2

 

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség az ítélet helybenhagyását indítványozta azzal a vádlottal szemben, akit a Miskolci Törvényszék többszörösen minősülő emberölés bűntette miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt azzal, hogy a fegyházbüntetésből feltételes szabadságra nem bocsátható.

Az ítélet szerint az italozó életmódot folytató férfi a családjával nagyon szerény anyagi körülmények között élt a Borsod megyei Kovácsvágáson, nem rendelkeztek rendszeres jövedelemmel. Anyagi gondjai átmeneti megoldása érdekében a vádlott úgy döntött, hogy bűncselekmény elkövetésével szerez pénzt. Ennek érdekében a közelben lakó idős, 81 éves sértett ingatlanát, szokásait és látogatóit heteken át megfigyelte. Végül egy januári éjszakán az egyik ablakon keresztül bemászott az ingatlanba és kutatott, de a zajra felébredt a sértett, akire a férfi rátámadt. Ököllel, majd egy éles tárggyal megütötte a fejét, ezt követően pedig – a földön hason fekvő sértett hátára ülve – hátrafeszítette a nyakát. Ezután a már eszméletlen sértettet még legalább háromszor nagy erővel fejbe rúgta. A vádlott – pénzt vagy egyéb értéktárgyat nem találva – végül egy üveg borral távozott, melynek értéke mintegy 1000 forint volt.

A sértett a bántalmazás következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Az ítéletet az ügyészség tudomásul vette, a vádlott és védője pedig felmentésért fellebbezett.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a bíróság döntése törvényes és megalapozott. A vádlott által rendkívül brutálisan elkövetett bántalmazás különösen súlyos testi-lelki szenvedést okozott az idős sértettnek, akinek a védekezésre esélye sem volt. A számos súlyosító körülmény miatt a büntetés célja kizárólag a lehető legsúlyosabb büntetés alkalmazásával, a férfi társadalomból való végleges kizárásával érhető el.

Másodfokon az ügyben a Debreceni Ítélőtábla dönt.