„Az ember a pulpitus mögött” címet viseli annak a portrésorozatnak az első kötete, amelyet most mutattak be a Miskolci Törvényszéken

Az eseményen részt vett dr. Senyei György és dr. Csillám Katalin, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, illetve elnökhelyettese, valamint a társhatóságok vezetői, képviselői is. A munkafolyamatot a Múltkutató Csoport vezetőjeként dr. Puskár József kollégám, a Tiszaújvárosi Járásbíróság elnöke mutatta be, majd dr. Tóth Gergő József ügyvéd, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Jogi Tanszékének oktatója tartott tudományos előadást a magyar polgári jog fejlődéséről a miskolci jogalkalmazás szemszögéből. Ebben több olyan ügyet is kiemelt, amelyek a megyénkből indulva a Legfelsőbb Bíróságig, mai nevén a Kúriáig is eljutottak. A legfőbb bírói fórum osztotta a bíróságaink jogértelmezését, ezzel formálva akár az országos gyakorlatot is. Biztos vagyok benne, hogy a kötetben szereplő nyugdíjas kollégáknak is sokat jelentett, hogy munkájukat ilyen módon is megbecsülés övezte.

3 Responses

  1. Hát én nem büszkélkednék a Miskolci Járásbíróság és a Miskolci Törvényszék bíróinak munkájával.
    Sok éven át, csak nagyon negatív véleményt tudok megfogalmazni, és ezt dokumántálni is tudom.
    Csak példa!
    Milyen munkát végez az a Törvényszék, amelyik egy 10-20 oldalas elsőfokú ítélet, és legalább ilyen hosszú fellebbezésre annyit válaszol: az ítélet helyes és jó!
    Szerintem el sem olvasták.
    Vagy milyen ítéletek azok, amik a hatályos törvényekkel szembe menve hoztak!
    Ugyan, vicc ez az egész. A bíróságok paródiája!
    A valmikori Legfelsőbb Bírósághoz képest a KÚRIA tevékenysége egyenesen szégyen!
    És az öndícséret mindig büdös!
    Az időzítés is” jó”, mivel egy hete támadják az EU-ban a jogállamiság hiányának keretében a magyar bíróságok helyzetét, állítólagos függetlenségét!
    De hát időzíteni is tudni kell!

  2. A Miskolci Törvényszék elnökét meg sem említik?
    A Miskolci Törvényszék elnöke mondhatná, hogyakkor ő egy senki?
    Mint ahogy Bástya elvtárs mondta a Tanúban!

Hozzászólás a(z) névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű