Veres Pál: Dől a Diósgyőri vár. Kiss Jancsi hintába tette a miskolciakat. Ezek mennek a Facsén

Garantálom”-ból valóság
❗Dr. Jármai Péter helyettes államtitkár levélben tájékoztatta Miskolc Önkormányzatát arról, hogy Miskolc mégsem kapja meg a vár átépítésének befejezéséhez szükséges 2 milliárd forint kiegészítő forrást.
? Mint ahogy arról már többször is beszámoltunk, még 2021 novemberében derült ki, hogy a tornyok nem bírják el a tervezett ráépítést, így ezek megerősítéséhez további 2 milliárd forintra van szükség.
? Dr. Kiss János miniszterelnöki biztos márciusban megígérte, mi több, garantálta, hogy meglesz a vár átépítéséhez szükséges minden forrás.
☝️A helyettes államtitkár levele szerint pedig nem lesz meg, mert a kormány nem ad többet a várra, hiába támasztotta alá a város igényét több tervező és egy igazságügyi szakértő véleménye is – azt a pénzügyminiszter nem hagyta jóvá.
❌Vagyis az előző városvezetés ismételten egy olyan hibát vétett, amivel újabb 2 milliárd forint kára keletkezik Miskolcnak, hiába garantálta dr. Kiss János, az előző városvezetés alpolgármestere, későbbi diósgyőri vár fejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztos márciusban, hogy meglesz minden szükséges forrás a várra.
? Nem lesz meg – a vár befejezésére nem lesz elég a pénz.
 Ha ugyanis a rendelke❗zésre álló keret terhére erősíttetjük meg a tornyokat, a pénz a vár más részeiből fog hiányozni. Üresek maradnak a vár új terei, se látnivalók, se attrakciók és a Déryné-ház sem készül el, a látogatók egy konténervárosba érkeznek majd. A vár fűtése is konténerekből lesz megoldható, mert arra sem jut már. Ahhoz is kellene 120 millió forint.
☝️Tehát még az is 120 millióba kerül, hogy ne legyen használható a vár.

18 Responses

  1. Fő bűnös a sámán, aki saját homokozójának tekinti a mai napig ezt az építkezést és belesodorta a laikus politikusokat ebbe a kakába . Mikor kezdődik a számonkérés?

    13
    1. Itt számonkérés? Paliban annyi becsület nem volt, hogy ezt az egész váras cirkuszt leállította volna. A sámánt meg még egy évig ott tartotta a városházán. Lófaszt ellenzéki polgi ő, egyszerű kitartott fideszkurva.

      8
      7
      1. A meghiúsulási kötbért, meg a szerződés felbontásából fakadó milliárdokat te fizetted volna ki a vállalkozónak?

        7
        4
        1. Pali seggében ott egy tucat szélhámos jogász. Minek, ha nem tudnak ebben sem eredményt elérni?

          6
          5
  2. Korábban is mondtam: Nem volt megfelelő a statikai vizsgálat, tervezői hiba. Tervezői felelősségbiztosítás terhére a 2 milliárdot lehívni.

    10
  3. Ha Veres Pali 2019-ben leállíttatta volna a vár építését az lett volna a baj, most, hogy nem állíttatta le, az a baj.

    6
    3
  4. Janó nem azt nyilatkozta október 19-én, hogy „A várprojekt épp az elmúlt hetekben kapta meg a kormánytól az időarányosan járó 4 milliárd forintot, és jövőre már készen is leszünk az építkezéssel.”?
    Hazudott?

  5. Miskolcnak influenszer politikusai vannak. A facebooknak élnek, lájkokért halnak. Önmagukban súlytalan, mélyebb elképzelések nélküli senkik, akik a központi narratíva ismételgetésén kívül minden másra alkalmatlanok. (baltól jobbig)

  6. Visszabontásra nem lehetne költeni inkább a még meglévő keretet? Ocsmány, ahogy szerencsétlen vár kinéz.

    1. Nem tudnátok a 2024-es választási kampány kezdetéig Kiss Jánost jó előre karaktergyilkolni? A végén még
      a független Veres Pál kihívója lehet.
      2006 és 2010 között Krizával sem voltatok szívbajosak. Most mi van veletek? , Nincs 12 óránként egy cikk
      Kiss János mondatairól?

  7. ÁT KELL UTALNI A PÉNZT MÁS VÁRPROGRAMHOZ. Miskolcnak minek? Ócsárolják, fikázzák, szapulják, mocskolják.

    „Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogramhttp://nkvp.hu › …
    A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében 39 műemlék – 20 kastély és 19 vár – újul meg, nemcsak régi szépségüket nyerve vissza, ..”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű