Pirity Attila kiállítására- Révai Tamás
Ybl díjas építész, Miskolc város Nívódíjasa és kétszeres alkotói díjasa idén volt 70 éves.
70 évet, főként ilyen gazdag és termékeny 70 évet néhány percben áttekinteni még olyan szónokok számára is lehetetlen küldetés volna, akik azt a néhány percet verbális adottságaiknak köszönhetően akár több órára is képesek kiterjeszteni. Hatalmas pályafutás áll Attila mögött, ezt tőlem függetlenül is mindenki tudja. Elég csak ránézni a mögöttem/mellettem lévő falra. De ezt a falat akár mikroírással és mikroképekkel is megtölthettük volna és most nagyítóval a kezünkben bolyonghatnánk Attila óriási életműve között, magunkat kicsinek és elveszettnek érezve.
Attila itt Miskolcon született, de gyerekkorának jó részét családi kötődése révén a zalai dombok szőlősorai között töltötte. Az ország túlvégén. Attilát objektív okokból kifolyólag nem ismertem még ebből az időből, mivel kb akkor tanultam meg olvasni, mikor ő már a diplomatervét készítette. Szóval ahogyan azt kicsivel korábban mondták: Akkor még nem sejtettem, hogy Pirity Attila a BME Építészmérnöki Karának elvégzését követően 1976-tól az Északterv építészeként, majd a miskolci építész műhely oszlopos tagjaként országos városrekonstrukciós pályázatok visszatérő nyertese lesz, és rá a Stúdió Kft 1990-es megalakulását követően 20 éven keresztül nemcsak kollégámként, de mesteremként is tekinthetek. Mondandóm így az objektivitás és a szubjektivitás közötti skálán ez utóbbihoz közelíthet csak.
Ahogyan ismertem őt, mindig óriási elánnal vetette bele magát egy-egy új feladatba, legyen az szerződéssel kecsegtető megbízás, vagy tervpályázat, minél reménytelenebbnek tűnt valami, annál inkább. Az esélyeket, az esélyeinket ő nem mérlegelte, hanem tevékenyen alakította. Ha valamibe beleállt, márpedig gyakran beleállt, akkor radikálisan megnövelte, hiszen mestere volt a nagy mentéseknek és a semmiből elért eredményeknek. A nehézségeket kihívásnak tekintette, leginkább mások kételyeiből és ellenerejéből merített erőt s formálta a képlékeny helyzeteket saját előnyére.
Attila a kezdetektől fogva elhivatott építész volt. Ma is az. Óriási erővel szívta magába azokat az információkat, melynek egy jelentős része épp ahhoz a tudáshoz kapcsolódott, ami révén jobb építész, illetve később jobb cégvezető lehet. Mert míg építészként adottságai és ambíciói révén tiszta pályán haladhatott, addig a cégvezetés alapjait már érett építészként kellett megtanulnia. Ez utóbbit kénytelen volt saját habitusát és határait is meghaladó módon művelni. Hiszen Attilát mindannyian ismerjük. Az asztala tökéletesen illusztrálja azt amire gondolok. De mint tudjuk “A rend a középszerűek asztala. A zseni átlátja a káoszt.”
Attila az Északterv és a Miskolci Műhely megtermékenyítő éveit követően, a rendszerváltás évétől kezdve közeli munkatársaival közösen saját építész irodát alakított Stúdió Észak-magyarországi Tervező Kft néven, mely alakulásától fogva megszűnéséig Miskolc és a megye legjelentősebb építész műhelyei közé tartozott. Nekem ebben az időben 1993-tól kezdve mintegy 20 éven keresztül. volt szerencsém Attila mellett dolgozni és Attilától tanulni. 20 év nagy idő, de csekély idő ahhoz képest, amit ma is vele lévő kollégája: Juhász Attila és felesége Tóth Márta töltöttek vele. Attiláról ők tudnának igazán mesélni, de míg Juhász Attila nem jutott el a “ha én egyszer kinyitom a számat, ha én egyszer elkezdek beszélni” klasszikus állapotáig, addig Márta teljesen jogszerűen tagadhatná meg a férjére nézve terhelő vallomást. Így maradtam én, mint egyszerű tanítvány.
Pirity Attila mindig is büszkén – és teljes joggal – pályázó építésznek vallotta magát. És valóban az építésznek nincs annál biztosabb mérce, mint mikor nyílt versenyben mérheti meg saját kreativitását szervezőkészségét és persze munkabírását. Attila ebben kiváló volt, talán a legkiválóbb. A pályázat számára olyan kihívás volt, ami nemcsak őt magát töltötte föl energiával, hanem bőven jutott áradó alkotó energiájából munkatársainak is. A csapatmunka és a hatékonyság csúcsokat döntött ilyenkor újra és újra, egészen a pályázat leadását követő ágyba szédülésig. Nagyatád, Baja, Békéscsaba, Eger, Hódmezővásárhely, Ferencváros Zalaegerszeg, csakhogy néhányat említsek fiatal építészként megugrott nagy országos tervpályázatai közül. A pályázás a Stúdió Kft-ben is folytatódott. Én magam is egy pályázat révén lettem bevonva a Stúdió közösségébe.
Ebből a 20 évből merítve szeretnék elmesélni néhány személyes történetet.
Friss diplomás építészként Krisztik Pali bácsitól kaptam meg Miskolc jelentős építész műhelyeinek és vezetőinek listáját, amin 5 másik iroda mellett a Stúdió Kft is szerepelt. Nosza el is mentem az Északterv épületébe – a Stúdió akkor még ott működött és Attilát kerestem. Egy fiatal építész hölgy, Emőkének hívták, kedvesen közölte velem, hogy Attila elvileg csak kiugrott valamiért, de valójában fogalmuk sincsen mikor fog visszaérkezni. Ha gondolom megvárhatom, vagy jöjjek vissza később. Ő mindenesetre meg fogja mondani Attilának, hogy egy friss BME építészkaron diplomázott építész kereste. Én pedig gondoltam várakozás helyett inkább elmegyek a listámon következő címre addig és elköszöntem. Az épületből kiérve a zebra felé tartva a hátam mögött egyre hangosodó szuszogásra és fújtatásra lettem figyelmes, megfordultam és ott állt velem szemben gyöngyöző homlokkal Piedone. Kérdezte, én voltam-e fenn az irodában őt keresve, én meg mondtam, hogy Pirity Attilát kerestem, ha ő az, akkor igen. Talált süllyedt. Összeismerkedtünk.
Szakmai bemutatkozásom a Stúdió csapatában azonnal egy pályázathoz kapcsolódott. Sajópálfala szeretett volna új alsó tagozatos iskolát építeni magának, és a polgármester meghívásos tervpályázat keretében keresett meg építész irodákat, köztük a stúdiót is. Attila úgy gondolta soha jobb alkalom kipróbálni az új jelentkezőt. Szombaton kellett beköltöznöm az irodába az útmutatás szerint kétnapi hideg élelemmel és egy fogkefével. Egy olyan műhelymunkába csöppentem bele ezáltal amiről addig fogalmam sem lehetett. Ráadásul Attila nem mint szerkesztőt, hanem mint építészt akart kipróbálni, így már a koncepció alkotásnak is ketten közösen kezdtünk bele. A beadás hétfő délután 3-kor volt, a megelőző éjszakát Attila, Emőke és én hárman nyomtuk végig. Hajnalra már csak azért nem roskadtam össze a még hátralévő munkarészek feldolgozhatatlannak látszó mennyisége alatt, mert Attila számomra meglepő módon teljesen biztos volt magunkban. Korán reggel aztán egymás után érkeztek a kollégák, Juhász Attila, Cservenyák Jutka, Mezei Krisztina, akik nemcsak kérték a feladatot, de meg is csinálták, ahogy kell. Nekem a végére már tényleg csak a bónusz színezgetés maradt. (Vagy csak látva leharcolt állapotomat már nem bíztak rám komolyabb feladatot.) Este hullafáradtan de egy új világba belekóstolva óriási élményekkel gazdagodva tekintettem az építészetre, mint választott jövőmre. Attila és a Stúdió volt az első a listán, akit fiatal építészként megkerestem. Ezt követően nem is kerestem tovább.
Itt kezdődött az a 20 év, a Herman Ottó Gimnázium Tornacsarnokától egészen a Miskolc-Tapolcai Strandfürdőig, amit különböző konstrukciókban ugyan, de egymással vállvetve csináltunk végig.
Mint említettem Attila tudatosan képezte magát, mint cégvezető is. Az együtt dolgozásunk legelején – mikor már csak ketten voltunk az irodában, és Attila addigra már minden eszközzel vázolta nekem a rendhez fűzödő sajátos viszonyát, mellettem ülve egyszer csak elkezdte kiüríteni a zsebeit a közöttünk lévő papírkosárba. Elképedten néztem miket húz elő, melyek a figyelmét nélkülözve egyenesen a kosárban landoltak. Volt ott textil és papírzsebkendő, névjegykártya, papírfecnik, sajt, karalábédarab is, majd a folyamat végén egy papír ötvenes landolt a kosárban a kupac tetején. Ezt követően Attila felállt és visszaült a saját asztalához. Én csak néztem, hogy ezt meg hogy? Nem sokat gondolkodtam, kiemeltem az ötvenest a kosárból, odavittem Attilához azzal, hogy ezt szerintem nem akartad kidobni. Megköszönte és eltette. Máig sem tudom, hogy ennél az esetnél Attila simán csak önmagát hozta, vagy pedig egy tesztet végzett el rajtam tudatosan. Esetleg mindkettőt egyszerre. Egy biztos: a következő héten kulcsot kaptam az irodához és kódot a riasztóhoz, mely azóta is működik.
Attila bár föl nem mert venni, folyamatos munkát biztosított és várt is el tőlem. Sokat ő sem fizetett, ahogy más sem tette volna abban az időben, de cserébe tőle és kollégáitól megtanulhattam, hogy néz ki egy tervdokumentáció és folyamatosan inspiráló szakmai közösségben képezhettem magam. Attila minden segítséget megadott ehhez. Szívügye volt, hogy elvigyen magával a tárgyalásokra és nem torkollt le, ha azokon én is megnyilvánultam. Még akkor sem, ha persze a lojalitás határain belül maradva netán ellenkező véleményen voltam épp. A Stúdió hatalmas műszaki és termékkatalógust halmozott fel. Számomra ez egy anyagismereti tanszékkel is felért. Kiváló érzéke volt ahhoz, hogy egy tervezési feladattal kapcsolatban mikor segítsen ki egy ötlettel, vagy pedig hagyjon főni a saját levemben, bízva abban, hogy úgyis kiizzadom a megoldást.
Bár tőle mi sem állt távolabb, mint a számítástechnika, Miskolcon az elsők között ismerte föl a számítógépes tervezési programok használatának fontosságát. A Stúdiót tudatosan készítette föl és hangolta át az ArchiCad használatára. Programjainkat és eszközparkunkat folyamatosan frissítve, fiatalabb kollégái affinitására alapozva igyekezett a Stúdiót korszerűsíteni. Ez a döntése számomra is meghatározó volt. 1995-ben a Bay Zoltán Alapítvány Miskolc Tapolcai épületének kialakításánál adtunk a dokumentációhoz először számítógépes látványterveket. Innentől pedig nem volt megállás. Ez ahogy kitágította a Stúdió lehetőségeit, Attilának a tervekre való rálátását úgy korlátozta. Hiszen, amit vezető tervezőként nagyon szeretett: megállni az asztalokon lévő kifeszített rajzok fölött, azt a gépek esetében már csak a munkatársak jelenlétében tudta megtenni. A számítógépes tervezés az ő nézőpontját is átalakította. Ahogyan a miénket, programokat használó építészekét is.
Attila – pályázó építészként – nagyon erős volt az új vadászmezőkön való megjelenésben. Gyorsan megszülető szuggesztív meglátásai, valamint a Stúdió referenciái mellett bizalmat ébresztettek a Megrendelőben, melyet mindaddig sikerült is megtartani, amíg a feladatok határidőre, vagy alig azon túl, elkészültek. Általában így is történt. 
Ha pedig mégsem, személyes szuggesztív ereje révén képes volt meggyőzni a másik felet, hogy az építőművészet mint olyan, fölötte áll az üzleti világ olyan anyagi megnyilvánulásainak, mint határidő, teljesítési igazolás, és egyéb bürokratikus marhaságok.
Attilára mesteremként tekintve, személyesen rengeteget köszönhetek neki. A 20 év alatt Tolt előre, de engedett magamtól is haladni. Látásmódot mutatott, kollektívát biztosított és eszközöket adott a fejlődésemhez. Hagyta sőt elvárta hogy csatáimat magam vívjam meg, akár vele, akár másokkal. Mindezért személyesen nagyon hálás vagyok neki.
Nagy megtiszteltetéssel vettem a kiállítás megalkotóinak felkérését a nyitóbeszéd megtartására. Külön köszönet illeti Pirity Ádámot Vanyó Alidát és Zsíros Renátát az ötletért és a megvalósításért.
Pirity Attila élet-építő-művész kiállítását ezennel megnyitom.
Miskolc, 2022.10.13.
Révai Tamás
Beszéd a Pirity 70 kiállításra- Pirity Ádámhttp://bazek.hu/pirity-70/