Gáspár Győző új célt talált magának: az emberek véleményét el szeretné juttatni Orbán Viktorhoz. Ehhez létrehozott egy alapítványt is, ami a „Mi is létezünk” nevet kapta, írja a Blikk.
Azt mondta, hogy az elmúlt 23 év alatt az ország nem ismerte meg a komolyabb oldalát, csupán azt láthatták, hogy a televízióban bohóckodik. Szeretné megmutatni, hogy ő is létezik. Amikor politikailag coming outolt, számos kritika érte őt, de ezt cseppet sem bánja.Orbán Viktorért még az életét is feláldozná– mondta.
„Ha kell, még a véremet is adom a miniszterelnök úrért! Ha azon múlik, akkor odaadom a véremet! Lőjenek le a miniszerelnök úrért! Képes lennék háborúba menni érte! Beletettem mindent abba, hogy ez az egész egy egységet alkosson.”
mi ebben a furcsa?
azt én is feláldoznám érte, mármint a győzikéét
sőt még fordítva is
Akkor rajta!
Összeszorított foggal, de megpróbáljuk nélkülözni.
Mikor mennek bíróságra emberiség ellenes rémtettek végrehajtásáért, az ország legyőzésének torünnepéért?
Russia : Best Of Drunk Boris Jeltsin. 😀
Na akkor ne csak együnk de igyunk is. 😉 Erre is és erre is. 😀
Háborúba mennének a vezérükért sőt vérüket adnák érte? Értem én. Szóval akkor tervezik vagy már alakul, formálódik a következő békemenet időpontja? Október 23 Budapesti vagy egy és erős, országos békemenet jövőre 2023 Március 15-én? Mert gondolom mielőtt háborúba mennek illetve vonultatják magukat előtte egy „lélekmelegítő” hagyományos békemenet és lehet jövőre egy „szíverősítős” országos békemenet van tervbe? Békemenettel töltődnek majd fel a készülődő háborújukra? „Töltődnek mint mobilnak az akkumulátor feltöltése”. 😉 Csak vigyázzanak túl ne töltődjenek. 😀
eddig is barom volt, de előtte a lehetőség. kimehet ágyútölteléknek donbaszba. a csúti führer odaajándékozhatja putlernek a születésnapjára
xxxxxxxxxxxne nyugodtan, vihetné magával a csúti disznaját is….
Orbán V. Vagyona 1800-2000 milliárd forint + Svájci és offshore bankszámlák. Milliárdokat loptak el elsősorban az EU-tól kapott közpénzből.. Ezek egy része Felesége, Apja, Tiborc és Strómanjai, Mészáros L, Garancsi, Flier, Szijj L, Paár A, Barkász S, Kékessy D, Vajna, Habony, Vitézy T. nevén van. Pénzét Svájci és Hongkongi Bankokban tartja. Saját nevén van a XII.Cinege utcában egy háza, amit 2002.V-ban vásárolt 75 millióért, 183 nm, 1300 nm telken. A házat 2004.I-2005.XII. kőzőtt 90 millióért átépitették 420 nm-re. 2001-ben vásárolt Erdélyben Zetelakán egy Kastélyt, tőbbszáz ha földdel. 2013-ban vásárolt egy házat Felcsúton 18 M-ért, ahol Felesége és Apja házával a 3 házat egybenyitották, 7000 nm-en, és előttűk van Lévainak 6 ha földje. 1993-ban a Fidesz Székház eladásából /697 M/ vásárolta Apja Bányáit. 1997-ben Felesége nevére vásárolt 8 ha szőlőt Tokajon, melyre Orbán 2001-ben 41 M ft állami támogatást adott 2001.IX. Felcsúton Felesége nevére házat vásárolt, 2677 nm-en. 2008.VIII-ban a XI.Gellérthegyen 91 nm-es lakást vett Ráhelnek, 40 M-ért. 2011-ben a mellette levő 66 nm-es lakást is megvette Fiának, Garancsi nevére Orlay u 3. 2.emelet. 2001.IX-2010.IV. kőzőtt 38 ingatlant vásárolt Felesége nevére. 2011-ben Apja nevére vásárolta meg a Hatvanpusztai József Főherceg Majorságát 13 ha-on, 5 Műemlék épűlettel és Viztoronnyal. A Majorságot 2012-ben felújitották és átépitették Tőbbszáz M-ért Lévai vezetésével. Pintér S-al kőzősen vásároltak egy Horvátországi szigetet, az Adrián. 2013-ban Apja nevére vásárolt az Alcsutdobozi Rézhegyen Őrőkpanorámás nyaralót. 2016.III. Barátja Bőjte Cs, nevére vásárolta meg a Gyergyószárhegyi Lázár Kastélyt. Tiborc nevére vásárolta: a Keszthelyi Jachtkikőtőt, Fűrdőház, Recepció, Bár 515 nm, részben állami Bankhitelből. A Keszthelyi kikőtő és a Via Hotel kőzőtt 2.5 ha terűleten 175 Luxusapartmant épitenek. 165 ha földet Mányban, 497 M-ért, és 193 ha, 261 M-ért Bicskén.2015.I. Pálinkafőzdét vettek. 2014.XII. Seregélyesi Kastélyt.
2015.IX. A volt Postabank Székházat a József Nádor téren. Informatikai cégeket. 2015.IX. Bodajki Hochburg – Lamberg Kastélyt, 29 M-ért. 2015.XII. Turai Schossberger báró Kastélyát, 10 ha Parkkal, 98 szoba, Pálmaház, 200 M-ért. 2016.II. Városligeti Fasorban Spitz Villát, 40 szobás. 2016.X. Mahart Székház Tropicana épűletét, 2 milliárdos állami hitelből. 2016.XI. Komáromi ipari Parkban ingatlant, 1 milliárdért. 2016.XII. Visegrádi Kastélyszállót. 2017. Dorottya utcában és a Nagymező utcában Luxushotelt. Pollack Mihály téri Mélygarázst.”
És az utolsó 5 év még benne sincs a felsorosolásban. Érdekelne például a 94 tonna fekete szén holléte amelyet a MNB trezorjában őriztek még tavaly júniusban is amikor azt megtekintette azovi.